Győr-Moson-Sopron Vármegyei Érték - Sarlós Boldogasszony kápolna Máriakálnokon
Legendák mesélnek a máriakálnoki kápolna történetéről.
Egyik legenda szerint egy arrafelé dolgozó halászember talált a forrás közelében egy Mária képet, és azt hazavitte. Otthonában csodájára jártak e képnek, de később visszavitte a forrás közelébe és ott egy épületet emelt a szentkép elhelyezésére, önmagának pedig egy kis házikót, s ott maradt remetének a kép mellett.
Másik verzió szerint egy katona ment a forráshoz, a sebeit gyógyítani. Egy nem katolikus vallású katonatiszt kinevette a csodaforrásban hívő embert, de rövid időn belül az ő lába is kisebesedett. Elkeseredésében visszament a forráshoz, és ott a Szűzanya segítségét kérte. Ő is meggyógyult.
Harmadik változat szerint egy katona talált egy Mária képet és szobrocskát a forrásnál, amit a falu templomának átadott. Megmagyarázhatatlan módon a kép és a szobor eltűnt a templomból és ismét a forrás közelében találták meg. Ezért úgy határoztak, hogy állandó láthatás miatt a forrás mellett helyezik el.

Az ártérben fekvő kis építményt az áradás többször elöntötte, de mégsem a víz, hanem 1873-ban tűz pusztította el. A mennyezet leszakadt, az oltárkép elégett, de a Mária-szobor csak megpörkölődött. A mai középtornyos egyhajós épület 1874-ben készült a román építészet stílusjegyeinek felhasználásával.
Mára a kis kápolna neves búcsújáróhellyé vált. Évente több tízezren zarándokoltak el ide gyógyulást keresve.

Ha idejük engedi, látogassanak el Önök is a kegyhelyhez, melynek közvetlen közelében található a Falumúzeum és a máriakálnoki Rozárium is!

Michl József barátom meghívására Giesswein Sándorra emlékeztünk Tatán. Teltház előtt beszéltünk a keresztény ️ politizálás múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Hajrá Megafon! Dübörögnek a képzések! Közösséget építünk és azt a tudást és tapasztalatot, amit megszerzünk, átadjuk egymásnak. Szerintem ezért is vonzó választás ma egy konzervatív fiatal számára a…

️Egyértelmű üzenet a dollárbaloldalnak és Brüsszelnek: nem akarunk háborút, nem akarunk illegális bevándorlást és nem akarunk gender-propagandát

Pont úgy, mint a dollárbaloldalnál, Brüsszelben is egy-egy döntésnél nem azoknak az embereknek az érdekeit nézik, akik megválasztották őket.

Ez így nincs rendjén.

Itt, Magyarországon a nemzeti…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média