️Újabb mérföldkő a hazai mezőgazdaság megújításában

Bácsalmáson jártam, ahol víziszárnyasnevelő-telepet adtunk át

A korparancs ugyanis azt kívánja: fejleszteni kell ️ figyelembe véve az állatjóléti, higiéniai és egészségügyi előírásokat

Hazánkban a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb és legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat

Éppen ezért a Vidékfejlesztési Program részeként a baromfitartáshoz kapcsolódóan 438 pályázati kérelmet támogattunk, mintegy 178 milliárd forint értékben

🤝 Ne feledjük azonban, a piaci pozíciók megőrzéséhez, komoly integrációra van szükség, amelyhez pedig komoly fegyelmezettség kell

Célunk az ágazat újjászületésének támogatása, amelyhez a kormányzat minden támogatást megad

: Vermes Tibor

Ma Athénból hazafelé ismét telefonon egyeztettünk Andrij Jermákkal, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjével a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről. Ez az egyeztetés az immár január 29-…

Napló/2317: Három évszázadot megidéző történelmi környezetben, az egykori budai városházán Matolcsy György, az MNB elnöke adta át a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági nagydíjat.
Potápi Árpád…

Köszönjük, Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárka látogatását és hogy elhozta hozzánk a szentföldi keresztény testvéreink üzenetét.

Most egy nagyon jelentős béremelést is végrehajtunk, és azt reméljük, hogy a gyerekeinkkel foglalkozó tanároknak a teljesítménye is nőni fog, javulni fog, egy higgadtabb, rendezettebb világból…

A magyar miniszterelnök a decemberi Európai Tanácsra azzal a céllal érkezett, hogy stratégiai vitát kezdeményezzen Ukrajnával kapcsolatban. Az eddigi uniós stratégia az volt, hogy Ukrajna a fegyveres…

A Hídember

Találkozás Ninh Duc Hoang Long operaénekessel a Magyar-Vietnámi csúcstalálkozó fogadásán.

A vietnámi születésű tehetséget magyar mesterek pallérozták, hiszen a Zeneakadémián Kiss-B. Atilla…

A magyarországi németek elhurcolására és elűzetésére emlékeztünk Márkón.

A németség szervezett és embertelen áttelepítése emberiség elleni bűntett volt.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média