Magvetés nélkül nincs aratás - 30 éves a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

A magyar vetőmag előállítás az agrárium egyik legversenyképesebb ágazata. Remek teljesítményt nyújtott ez a terület a mostani nehézségekkel teli időszakban is. Ne feledjük, a szakmai alapvetéseket és a mindennapi kenyerünket nem veszélyeztethetik divatos ideológiák. Az a közös feladatunk, hogy megfelelő válaszokat találjunk a társadalmi igényekre és kihívásokra. Nem nyerhetjük meg ugyanis a jövőt a múlt eszközeivel.

A magyar szakemberek munkájának eredménye nagyban hozzájárul a világ élelmezéséhez, amiért nem lehetünk elég hálásak.

Fekete István

Honvédelem fiataloknak - Kadét fogadalomtétel Bács-Kiskun vármegyei látogatásom következő állomásán, Kiskunhalason.

99 ifjú lelkes fiatal tett fogadalmat a honvédség kadét programjában résztvevő SC…

Karácsonyék már nemcsak szóban, hanem írásban is kamuznak.

️ Úgy tűnik, Gyurcsány volt államtitkára, Tordai Csaba, aki jelenleg Karácsonyék ügyvédje az 500 milliós kampányfinanszírozási mesében…

Több százan jelentkeztek, hogy a legmodernebb Lynx harcjárműveken szolgálhassanak a Magyar Honvédség kötelékében, hogy egy összetartó közösség részeként biztosítsák Magyarország békéjét és biztonságát…

Elkészült a Kaposvárat az M7-es autópályával összekötő 67-es autóút utolsó szakasza. A gyorsforgalmiút-hálózathoz így már 21 megyei jogú város kapcsolódik.

Jászapáti közmeghallgatás legfontosabb üzenete:
-az elmúlt években a város több, mint 10 Milliárd Ft kormánytámogatásból fejlődött
-2010 előtt a város adóssága közel 1,4 Milliárd Ft.-ról ma nulla

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média