Sikeresen lezárult az egységes kérelembenyújtás időszaka

Az új uniós szabályok alapján meghirdetett 5️⃣2️⃣ agrártámogatási jogcímre csaknem 1️⃣6️⃣5️⃣ ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók, akik összesen mintegy 5️⃣ millió hektár terület után igényeltek támogatást.

Minden hektár után jár alaptámogatás, az újraelosztó támogatással pedig a kis és családi gazdaságok jelentősen megemelt forrásban részesülnek.

☝️ Az idei év legnagyobb újdonsága az Agro-Ökológiai Program, amelynek célja, hogy a korábbi termelési gyakorlatoknál jobban össze lehessen hangolni:

a természetvédelmet
a jövedelmező és egyben tudatos mezőgazdasági termelést

A számos változásra való tekintettel úgy gondolom, elismerés és köszönet illeti a gazdákat segítő kamarai falugazdászokat, a szaktanácsadókat és a folyamatban közreműködőket! 👏

A gazdák továbbra is mindenben számíthatnak ránk!

Rétvári Bence nem hagyta szó nélkül Mellár Tamás fennhéjázó stílusát.

A magyar rendőrök és munkavállalók több tiszteletet érdemelnek!

95 millió forint érkezett a falusi kisboltok támogatására
A Magyar Falu Program keretében elnyert összeget a térségben működő kisboltok üzemeltetési költségeikre fordíthatják, például rezsi-és…

Válasz a Párbeszédes Szabó Rebeka képviselő asszony azonnali kérdések órájában feltett kérdésére

Döbbenetes és vérlázító, hogy a brüsszeli korrupciós botrány főgyanúsítottja,
Eva Kaili újra megjelenhet az Európai Parlament ülésén.
Ennyi.
Részletek

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média