Dr. Bacsa Györggyel, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatójával és Hazuga Károllyal, a MOL Downstream ügyvezető igazgatójával tárgyaltunk. A megbeszélésen elhangzottak rávilágítottak arra, hogy az ország energiaellátása jelen körülmények között is biztosított. Az indokolatlan hangulatkeltés szükségtelen. Ugyanakkor az elmúlt hetek eseményei – mint például a Barátság kőolajvezeték megállása – megmutatták: a stratégiai készletek rendelkezésre állása kiemelt jelentőségű. Az eddig felszabadított készletek visszatöltése elengedhetetlen, hiszen többek között ezzel biztosítható Magyarország üzemanyagellátása. A MOL ezen kötelezettségeinek is maradéktalanul eleget tesz. Tájékoztattak arról is, hogy lezárult a Dunai Finomító ütemezett nagyleállása, de az újraindítás során további karbantartási feladatok merültek fel, emiatt kapacitáskieséssel kell számolni az üzemanyag termékek vonatkozásában.

A szankciós politika közelebb visz a háborúhoz. Nagyon veszélyes dolog amit Európa művel, de megpróbáljuk visszatartani őket ettől. Mi a béke nyelvén beszélünk, mi tűzszünetet akarunk.

Gyurcsány pártja szerint ők 2010. előtt egy szabad világot teremtettek Magyarországon.
Csakhogy mi még emlékszünk, mi történt akkor az utcákon, ha valaki békésen demonstrálni mert: gumilövedék,…

A magyar kormány az egyetlen, aki megkérdezi az embereket a brüsszeli szankciós politikáról.

Mondja el véleményét Ön is: töltse ki a nemzeti konzultációt a postán kapott levélben vagy online!
Segítse a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média