
Ma kezdődik a VOX España éves nagygyűlése, a #VIVA22 Madridban.
A rendezvényen más konzervatív vezetők mellett felszólal Santiago Abascalbarátunk, a VOX elnöke, akivel…
Termelői piac megnyitó Dunaszegen
Igazi ünnepre gyűltünk ma össze Dunaszegen! A meghívó szerint a Vásártér avató ünnepségére érkeztünk, de ennél sokkal több történt. Közösséget ünnepeltünk! Gratuláltam Dunaszeg Önkormányzatának a sikeres pályázathoz, melynek keretében a közel 100 millió forintos beruházást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 64,86 millió forint pályázati összeggel támogatta. És gratulálációmat fejeztem ki minden vásárra érkezőnek is. Ma ünnepeltük azokat a kistermelőket, akik nem adták fel álmaikat, s a nehézségek ellenére is kitartottak céljaik mellett. S ünnepeltük azokat, akik vásárfiával megpakolt kosárral térnek haza, mert számukra kiemelten fontos a magyar termékek minősége, a helyi identitás őrzése, a hagyományokra épülő s a helyi alapanyagokból készített élelmiszerek megbízhatósága, a helyi gazdaság erősítése.
Köszönöm a meghívást!
Fotó : Bánhegyi István

Ma kezdődik a VOX España éves nagygyűlése, a #VIVA22 Madridban.
A rendezvényen más konzervatív vezetők mellett felszólal Santiago Abascalbarátunk, a VOX elnöke, akivel…
Két dolgunk van: Magyarország energiaellátásnak biztosítása és a magyar családok védelme.
Nekünk Magyarország az első!
👉 "Ha a magyar emberek támogatást nyújtanak a nemzeti konzultáción keresztül, akkor megpróbáljuk meggyőzni Brüsszelt, hogy talán nem kéne az energiaárakkal összefüggésben szankciós felárat fizetnünk…
Hazudnak reggel, éjjel meg este: kiderült, hogy a baloldali kerületek vezetik a kilakoltatási listákat. 
Publikációm a mai Magyar Nemzetben
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az orosz agresszió miatt kivetett uniós szankciók kivégezzék a magyar és az európai…

Ma kezdődik a VOX España éves nagygyűlése, a #VIVA22 Madridban.
A rendezvényen más konzervatív vezetők mellett felszólal Santiago Abascalbarátunk, a VOX elnöke, akivel az eseményt megelőzően…
Rendkívüli EU-csúcs, második nap.
Rendkívüli EU-csúcs, második nap.
„Rendkívüli EU-csúcs, második nap.” album
Rendkívüli EU-csúcs, második nap.
Plácido Domingo: Nagyon örülök, hogy ismét Magyarországon, Budapesten lehetek, ahol már számos alkalommal jártam.
️
Megnyílt a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. 
Kezdetét vette a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál!
A Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóján életre hívott Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a hazai és nemzetközi művészeti…