Miniszteri utasításban cáfoljuk a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket! ☝
természetvédelmi területen továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása
a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült
fakitermelést könnyítő szabályokon belül a vegetációs időre vonatkozó intézkedések jövő március végéig érvényesek
a megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban az akáccal kell kielégíteni
a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki 🪵
Magyarország zöld tőkéje nincs veszélyben!
#agrárminiszter #erdők #fakitermelés #természetvédelem #fakenews
Fotó: Pelsőczy Csaba

A győzelem sosem lehetséges, ha a legkisebb ellenállás felé vesszük az irányt. Vissza kell vennünk az intézményeket Washingtonban és Brüsszelben. Barátra és szövetségesre kell találnunk egymásban.…

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint mára a világ veszélyesen kibillent az egyensúlyából, ugyanis az Egyesült Államok a nagyhatalmak közötti balansz két fontos összetevőjének egyikét…

Ismét a világ élvonalában a magyar katonák! 🪂

Ötven csapat kétszázötven versenyzője mérte össze tudását az olaszországi Bellunoban, augusztus 12-14. között megrendezett ejtőernyős célbaugró világkupán…

Ferencvárosban a Haller utcában az önkormányzat engedélyével épp ma, most vágnak ki 16 fát, mert az önkormányzati építkezésen - majd egyszer valamikor - nem lesz hely a munkagépeknek.
Mit csinál…

Történelmi siker 🙏🇭🇺!

️ Madarász Viktória Eb-bronzérmes női 35 kilométeres gyorsgyaloglásban. Ő az első magyar atléta, aki a nők között érmet nyert gyaloglásban nagy világversenyen.

Gratulálok! 👏🇭

A miniszterelnök megbízásából egyházi vezetőket, polgármestereket és országgyűlési képviselőket keresek fel a napokban, hogy a beruházások felfüggesztéséről, felülvizsgálatról és átütemezéséről…

A Karc FMrádió legnépszerűbb műsorában, a Paláverben az adóváltozásokról, legfőképp a katáról beszélgettünk. Marjai Gyula adószakértővel (VOSZ Budapesti és Pest megyei szervezetének elnökéval)…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média