Akié a föld, azé az ország
Egyértelműen bebizonyosodott, az új földtörvény megvédi a magyar földet. Ha nem így lenne, akkor nem támadnák Brüsszelen keresztül külföldről, valamint Ausztriából ezt a jogszabályt.
Bebizonyosodott az is, hogy azon parlamenti pártok és képviselők, akik nem szavazták meg a törvényt, súlyos hibát követtek el, elárulták a magyar gazdákat. Az egyik legszigorúbb európai szabályozást alkotta meg a kormány, hogy a helyi földművesek érdekeit óvja a spekulánsokéval szemben. Gátat szab a külföldiek tulajdonszerzésének, s a hazai gazdaságok számára biztosítja fejlődésük alapját. A kormányzat tisztában van azzal: akié a föld, azé az ország.

Az óriás-műlesiklás paralimpiai versenyen a 25 éves magyar alpesi síző, Dumity Richárd csodálatosan teljesített, a vártnál négy évvel korábban, már az idén versenybe szállhatott a téli paralimpián.…

️ Hiteles-e, amikor a baloldal az inflációs helyzet miatt aggódik?

️Kormányzásuk alatt az infláció átlaga meghaladta az 5 százalékot, de 2007 márciusában, amikor sem háború, sem válság nem volt, a…

🟠Reméljük, hogy főjelölt úrnak is szólnak, hogy Magyarország nem háborúzni, hanem békét szeretne

🟠Talán ma elindult valami… ha lassan is.

„Magyarország a történelem jó oldalán áll” – idézi Margaritisz Szkínász szavait a Weltwoche.

Hét évvel ezelőtt, amikor Magyarország déli határán több százezren zsúfolódtak be Európába, Orbán és…

A háború nem okoz fennakadást Magyarországon sem a villamos energia, sem a gázellátás biztosításában, közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

sajtóközlemény

Meg kell előzni a munkahelyi megbetegedéseket!

Az Európai Parlament szerdán az EU 2020 utáni időszakra vonatkozó, új munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiai keretéről…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média