Az OMÉK az agrárium ünnepe és seregszemléje. Az immár 80. alkalommal megrendezésre kerülő esemény célja, hogy a termelők találkozhassanak a fogyasztókkal és jobban megismerhessék egymást. A rendezvény…
Az OMÉK az agrárium ünnepe és seregszemléje. Az immár 80. alkalommal megrendezésre kerülő esemény célja, hogy a termelők találkozhassanak a fogyasztókkal és jobban megismerhessék egymást. A rendezvény…
Azt hittük vége, de úgy látszik folytatódik a Gyurcsány-show 


🏴 75 éves korában elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Venczel Vera otthonában, szerettei körében tért örök…
Pasaréti Ferencesek, Budapest.
Jelentős kormányzati támogatással megújult Buda egyik leglátogatottabb temploma, plébániája, a ferences rendház, valamint…
Tombol a Gyurcsány Show! A kirakatban nagyban megy a civakodás, de a főszerepben továbbra is Gyurcsány marad.
Ne dőljünk be a Gyurcsány Show-nak!
🟠 Új csoportot alapítottuk Szigetszentmiklóson.
Az eseményen jelen volt Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, és Bóna Zoltán, a térség országgyűlési képviselője is. Köszönjük…

Konferencia a magyar vidék helyzetéről
A Századvégnagymintás kutatást végzett, feltérképezve a magyar vidék jelenlegi állapotát. Ennek apropóján 2021. november 4-én konferenciát rendez a magyar vidék…
Egy esetben van csak sansz a kompromisszumra:
ha magyar érdekek nem sérülnek.
Megvédjük a rezsicsökkentést!
Megvédjük a rezsicsökkentést! // We will protect the utility cost reduction scheme!
Gyulán hosszú évek óta az építő munkát helyezik középpontba, és ennek meg is van az eredménye. Dr. Kovács Józsefképviselőtársam intenzív lobbitevékenységének köszönhetően számtalan beruházás van…