Karácsony már 2004-ben is Gyurcsánynak dolgozott fizetett tanácsadóként, és azóta is együtt politizálnak. Ezért támogatja most Gyurcsány Karácsonyt.

Ne hagyjuk, hogy újra tönkretegyék Magyarországot!

Karácsony a 2️⃣0️⃣1️⃣8️⃣-as vereség után 2️⃣0️⃣2️⃣2️⃣-ben is indul baloldali miniszterelnök-jelöltnek.

Pedig se magasabb, se vékonyabb nem lett.

Idén márciustól a motorosok biztonságosabb közlekedése érdekében megújítottuk képzési és vizsgakövetelményeinket. Tavaly kevesebb halálos közlekedési baleset történt Magyarországon, mint az elmúlt 70…

1994-ben az ENSZ május 15-ét a CSALÁD NEMZETKÖZI NAPJÁVÁ nyilvánította. A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. A kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb „intézményére”…

Fradi-elnökségem egyik legnagyobb jelentőségű összecsapása 2020 szeptemberének végén a Molde elleni Bajnokok Ligája-párharc visszavágója volt. Az első meccs 3-3-as eredményét követően a találkozó…

Magyarország családbarát ország, itt jó gyermeket nevelni, családot alapítani.

🙏 A kormány kiemelten segíti a családot tervezőket abban, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek.

️ Ma van a család…

COVID 2/186. A jövőt a gyermekeinknek építjük. Tovább kell növelni a családok támogatásait // We are building the future for our children. We must further increase family benefits

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média