A Patrióták elítélik a Tisza Párt által kezdeményezett, visszamenőleges hatályú alaptörvény módosítási javaslatot, aminek egyetlen célja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök-jelöltségét kizárja. A “Lex…

A köztársasági elnök által nyilvánosságra hozott iratok ismét bizonyították, hogy a korábbi kormánynak nem volt köze a kegyelmi ügyhöz, Magyar Péter pedig végig hazudott erről a kampányban.

Minden munkavállaló hazaér. Ez nem luxus – ez alapjog.

A héten az Európai Parlamentben arról is egyeztettünk, hogy a munkahelyi haláleseteket a nullára csökkentsük. Mert minden szám mögött egy ember…

Az Országgyűlési elnöki székének ügye messze túlmutat önmagán.

Az eddigi elnöki széket múzeumba száműzik, nyilván megint egy illékony Facebook-posztért, azzal a nem is annyira rejtett üzenettel, hogy…

A magyar gazdákon nem a Facebook-élőzés segít.

Mert mi is az, ami igazán számít egy új kormány indulásakor? A fontossági sorrend. Az, hogy mire fordít energiát a kormány és mire nem. A magyar gazdákat…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média