Sűrű hét: tegnap Brüsszel, ma pedig már kormányülés.
️A ma nyilvánosságra hozott jelentés fényében, a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként tennék néhány állítást a SZŐLŐ UTCAI pedofil-álhír kapcsán.
Ma (végre) a nyilvánosság számára is kiderült, hogy a Szőlő utcai bűnügyben, nincs kiskorú áldozat, ebből következően a pedofília bűntette sem valósulhatott meg.
Az is kiderült, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásnak nincs egyetlen olyan érintettje sem, aki politikus vagy más közéleti szereplő lenne.
Az is kiderült, hogy a Szőlő utcában - pl. Magyar Péter állításával ellentétben - nincs gyermekotthon, kiskorúak börtöne van, ami zárt, zsilipelt intézmény, ahova nem lehet csak úgy bemenni, a fogvatartottakat is rendőrök kísérgetik.
Az is kiderült, hogy azon személyek, akik terhelően nyilatkoztak kormánytagok állítólagos érintettségéről, a kihallgatásuk során visszakoztak, és jelezték, hogy csak alá nem támasztott hallomásokra alapították, amit mondtak.
Az is kiderült, hogy Juhász Péter videójában az a bizonyos “Zsolti bácsi” pusztán kitaláció. Az ózdi járásban nincs is gyermekotthon.
Mindezek mellett az is kiderült, hogy a lejárató akció egy összehangolt, előre eltervezett, ténybeli alapot nélkülöző művelet, melynek hátterében felbukkan egy külföldi titkosszolgálat is.
Folytatjuk.
Sűrű hét: tegnap Brüsszel, ma pedig már kormányülés.
Tegnap Hadházy Ákosék kiabáltak és megfenyegették Pál atyát. Az ellenzéki gyűlöletre ma imával válaszoltunk a pesti Ferences templomban.
️A ma nyilvánosságra hozott jelentés fényében, a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként tennék néhány állítást a SZŐLŐ UTCAI pedofil-álhír kapcsán.
Ma (végre) a…
Magyarország és Azerbajdzsán kapcsolatai új szintre lépnek az oktatás és a kultúra terén is! 
Új lendületet kapnak a magyar–azeri oktatási, kulturális és gazdasági kapcsolatok.
🤝🇦🇿
Bakuban találkoztam Azerbajdzsán oktatási és kulturális vezetőivel, a megbeszélés eredményeként a jövőben tovább…
Rétvári Bence:
A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel. 
A Jurassic Parkkal, káoszelmélettel, a nemzeti önazonosság fontosságával és a személyes tehetség szerepével indítottuk a tanévet Kolozsváron.
Az eredeti, 1993-as Jurassic Park egyik ikonikus jelenete…
️ Brüsszel külföldre milliárdokat ígér, miközben Európa omladozik
Ursula von der Leyen az ENSZ közgyűlésén ismét ígérgetett: Szíriának „átmenetet”, Palesztinának „donorcsoportot”, Gázának „…