️ Kedves Barátaink

Némán állunk, mert nincsenek szavak arra, ami Erdélyben, Parajdon történik. Nemzetünk, lelkünk, identitásunk egy darabja veszett kárba. Több száz család veszítette el a munkahelyét, megélhetését, otthonát, reményét. Ezért Parajdért – Könnyek a vízben címmel egy nagy nemzeti adománygyűjtő koncertet hívunk életre, hogy a bajba jutott nemzettársainknak segítsünk. Akik láthatták a csodás sóbányát azért, akik pedig nem láthatták, azért állnak megrendülve a történtek előtt.

Kérem, hogy minden igaz szívű magyar ember, zenész, művész csatlakozzon, hogy közösen segítsünk. A magyar zene erejével kívánunk fejet hajtani a veszteség előtt, és egyúttal hangot akarunk adni a reménynek és az összefogásnak. A koncert teljes bevételét felajánljuk a parajdi károsultaknak és a sóbánya ügyének. Amikor bajban van a nemzet egy része, akkor az egész nemzet egyként mozdul, és a közös felelősségből születik meg a remény. Fogjunk össze és együtt mutassuk meg, hogy a nehéz időkben mit jelent a nemzeti összefogás ereje!

Helyszínnel és a jótékonysági koncert részleteivel hamarosan jelentkezünk.

Nyerges Attila

„Amikor elfogadjuk a korlátainkat, túllépjük őket.”
Regionális Szakmai Nap Szolnok

Miért éppen Ukrajna?

Hetek óta buzdítjuk a magyarokat, hogy vegyenek részt a VOKS2025 szavazáson. Járjuk a vidéket, fórumokat tartunk, interjúkat adunk.

Közben persze zajlik az élet: megjött a nyár,…

Tíz év múlva nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel sem magam, sem az unokáim, sem az ország előtt, ha nem tennék meg most mindent, hogy Magyarországot és az Európai Uniót megóvjuk az ukrán…

A budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban a szellem és a test fejlődését támogató átadásokon vettem részt: az iskola három diákja kapta meg a Nemzetiségi…

Az ukrán gyorsított csatlakozás gyakorlatilag azt jelentené, hogy minden olyan Európai Uniós pénzügyi forrás, ami ma rendelkezésre áll, annak jelentős része…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média