A generációváltás az agrárium megújulásának kulcsa

Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás. Fiatalok nélkül ez a szektor sem maradhat versenyképes.
Ennek egyik kiemelt eleme a 79 milliárd forintos keretösszeggel megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló felhívás, amelyre a kérelmeket 2025. július 16-tól lehet benyújtani.

A felhívás két célterületet tartalmaz:

39 milliárd forinttal támogatja a fiatal gazdák indulását a generációs megújulás érdekében,

40 milliárdos keretösszeggel segíti a fiatal mezőgazdasági termelők beruházásainak megvalósulását.

Fontos, hogy együttesen, mindkét célterületre pályázniuk kell az érintetteknek.

Orbán Viktor a TV2-nek adott exkluzív interjújában: bennünket se Oroszország, se Ukrajna érdekei nem érdekelnek, mert a magyar külpolitikát egyetlen szempont vezeti, hogy mi a magyarok érdeke.

Innen…

Aki politikával foglalkozik Magyarországon, az nem fogadhat el külföldről pénzt. Az erre vonatkozó jogszabályt be is terjesztettük a parlament elé.

Orbán Viktor

Orbán Viktor a Tényeknek adott exkluzív interjúban arról, hogy miről beszélt Mark Ruttéval, a NATO-főtitkárával: ami a legfontosabb most a számunkra az az, hogy elmondtam a NATO főtitkárnak, hogy azt…

️ Azért hívtak az olasz fiatalok Milánóba, hogy tájékozódjanak a magyar véleménynyilvánító szavazásról.

Egyetértettünk abban, hogy Ukrajna uniós csatlakozásáról nem…

Pintér Sándor nem jött üres kézzel a Váci Polgári Estre. Szimbolikusan átadta a szakrendelő felújításához nyújtott ️ 1,6 milliárd forintos ️kormányzati támogatást a kórháznak.

Új műfüves borítással és felújított öltözővel gazdagodott a Balatoni Vasas SE Siófok-Kilitiben!
️A sportfejlesztésre 100 millió forint állami, és 20 milliós önkormányzati támogatásból kerülhetett sor.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média