Már második alkalommal rendezzük meg Sátoraljaújhelyen az Egyházi Felekezetközi Sporthétvégét, mivel a tavalyi versenyeken résztvevő diákok közfelkiáltással a folytatásra szavaztak.
Idén is több mint…

Legyünk büszkék a magyar borra
Tamara Liluashvilivel, Georgia nagykövet asszonyával közösen nyitottuk meg a Budapest Borfesztivált.
Meggyőződésem, hogy a magyar borászok sikerének titka a szenvedély, az elhivatottság, a szakértelem, valamint a példamutató alkalmazkodóképesség, mellyel képesek igazodni a kihívásokhoz.
Amikor elfogyasztunk egy pohár bort, akkor magunkat, a kultúránkat is benne találjuk.
Fekete István
Már második alkalommal rendezzük meg Sátoraljaújhelyen az Egyházi Felekezetközi Sporthétvégét, mivel a tavalyi versenyeken résztvevő diákok közfelkiáltással a folytatásra szavaztak.
Idén is több mint…
Balaton az Irodalomban - teltházzal startolt a Balatoni Polgári Szalon 
Mit is jelent a Balaton a mi életünkben, és hogyan értelmezték korábban?
Milyen helyet foglalt el a magyar tenger az elmúlt…
A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda és a Pannon Egyetem együttműködésével megnyílt Veszprémben a ForrásTÉR.
Egy olyan közösségi hely jött létre, amely a város és a térség kreatívipari és kulturális…
Köszönöm a bizalmat Miniszter Úr!@Bóka János
Új miniszteri biztos a fedélzeten, várom a közös munkát! 🤝 DELI Andor
140 versenytárs
️ Tatabánya a befutó 
Magyarország
igényelni fogja a határrendészeti költségek megtérítését az Európai Bizottságtól, és kész pert is indítani a költségek megtérítése érdekében, már csak azért is, mert más külső tengeri…
A Sérült Gyermekek Napja minden évben egy közös ünnepe a civil érdekvédelem és a kormányzat együttműködésének.
Az eredmény pedig több ezer mosolygós gyermek, akik élménnyel gazdagodnak, érkezzenek az…
️ Háborús időkben is tartja az ígéretét: tavaly 18,5 százalékkal, idén 6, jövőre pedig várhatóan további 3,2 százalék körüli mértékben emeli a nyugdíjakat!
Döntés született forgalomenyhítő intézkedésekről
️
A lakók panaszai teljesen jogosak, a 102-es út teherforgalma elviselhetetlen.
Az alábbiakban állapodtunk meg Lázár János miniszter úrral:
1️⃣. A Magyar…