Gyurcsány Ferenc és a dollárbaloldal tagjai nem szavazták meg pénteken a Parlamentben a Békepárti Határozatot, tették ezt annak ellenére, hogy a magyar emberek békét akarnak!

Harmadik alkalommal nyílt meg a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, amely idén is több mint két héten át várja az érdeklődőket.

A háború és az elhibázott szankciók okozta energiaválságban mindent megteszünk az ellátásbiztonság megőrzéséért és a lakossági energiaárak alacsonyan tartásáért.

️ Az egyháznak nem pártpolitikai szerepvállalása van, hanem feladata, amelyeket el is lát az egyház – jelentette ki Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke a Kereszténydemokrata Vezetők…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média