Magyarországon hosszú hónapok óta mintegy 4,7 millióan dolgoznak.
🟠 A járvány és az elhúzódó háború ellenére sikeresek a kormány intézkedései a magyar gazdaság és a munkahelyek védelméért.
Célunk továbbra is a teljes foglalkoztatottság!

Már kétfaktoros azonosítással is be lehet jelentkezni az Ügyfélkapura, ezzel a felület elérése biztonságosabbá vált. 💪 Az Ügyfélkapu+ néven bevezetett szolgáltatást néhány egyszerű lépésben bárki…

Gyurcsány annyira szereti a sajtószabadságot, hogy ő maga nevez ki főszerkesztőket.
Most éppen Ferencvárosban Kálmán Olga férjét.
Emiatt még a kerület balos polgármestere Baranyi Krisztina is kiakadt.

Ezt nem hiszem el!
Joe Bidennek még azt is rá kell írni a súgókártyájára, hogy üljön le.
🪑(You take your seat!)
Ezek után a szellemmel kézfogás már semmiség.

Feladatunk a jövő!

Együttműködés jött létre a modellváltó Miskolci Egyetem és az FGSZ Földgázszállító Zrt. között.
A megállapodás keretei között több mint 500 millió forint vissza nem térítendő állami…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média