Dömötör Csaba írása:

️Hát itt van az új kormánynak benyújtott számla.

Eddig az volt a jellemző, hogy az Európai Bizottság Magyarországnak címzett ajánláscsomagja puha nyelvezetben írta le, hogy milyen intézkedéseket várnak el a kormánytól. Mivel egyértelmű jövedelmi károkat okoztak volna, ezeket az előző kormány elutasította.
De most, hogy számukra kedvesebb kormány lépett hivatalba, hangnemet váltottak. Az új kormány irányába cirógatóbbak, de a követeléseik hangnemében keményebbek.
Most jelent meg az Európai Bizottság új ún. országspecifikus ajánláscsomagja, és tele van magyarok millióinak életét érintő durvaságokkal.
Nézzük a legfontosabbakat:
1. méltányosabb adórendszert követelnek, ami az eddigi érvelésük alapján a többkulcsos jövedelemadózásra való áttérést jelenti az eddigi egykulcsos helyett (emlékeztetőül: 2010 előtt volt 36 százalékos kulcs is.)
2. azt írják, hogy fokozatosan meg kell szüntetni az ágazati különadókat, mert azok „torzító hatásúak”. Nem is nagyon titkolják, hogy miért javasolják ezt: azért, mert ezek „aránytalanul sújtják” a külföldi tulajdonú óriásvállalatokat.
3. az ársapkák kivezetését is javasolják, mivel azok „nem felelnek meg az egységes piac szabályainak”.
4. a jelenlegi, mindenki számára elérhető lakástámogatási rendszert úgy szűkítenék, hogy azok csak szociális alapon járjanak. A jelenlegi, saját tulajdont előtérbe helyező általános támogatási rendszer helyett szociális lakásrendszert javasolnak.
5. kritizálják a 14. havi nyugdíjat, amit a korábbi javaslatcsomagjaik alapján nyugodtan kiterjeszthetünk a 13. havi nyugdíjra is.
6. Célkeresztbe kerül a lakossági állampapírok adómentessége is, mivel „azok hátráltatták a tőkepiacok fejlődését”.
7. és végül: leépítenék az energiaár-támogatásokat (leánykori nevén: rezsicsökkentés), mivel „gazdaságilag nem hatékonyak”. Egész pontosan úgy fogalmaznak, hogy a kormány tegyen „konkrét lépéseket a támogatások fokozatos kivezetésére”.
Ezek a csomag legfontosabb pontjai, de messze nem az összes. Különböző európai parlamenti jelentésekből, bizottsági állásfoglalásokból, és a korábbi ajánlásokból jórészt ismertük már ezeket, de most egységes dokumentumban álltak elő az összessel.
Mit jelent ez összefoglalva? Magasabb gáz- és áramárakat, magasabb adót a középosztálynak, alacsonyabbat a külföldi óriáscégeknek, drágább üzemanyagot, drágább élelmiszert, jóval vékonyabb otthonteremtési támogatási rendszert, külföldi cégeket (részvényeket) jobban előnyben részesítő megtakarítási szabályokat.
Mindenki tudhatja, hogy az előző kormány hogyan viszonyult az ilyen követeléslistákhoz. Most már csak az a kérdés, hogy az új kormány mihez kezd velük.
Azt már tudjuk, hogy a miniszterelnök Berlinben is tud motorra pattanni, készít videót a kolbászosnál, a lengyel kormánygépen is felpattintja a napszemüveget, és látványosan jól érzi magát a francia elnöki palotában (ahol viszont nem készít videót a berendezési tárgyakról és a mosdóról).
De most már azt is jó lenne tudni, hogy valójában miről van szó ezeken a tárgyalásokon, és hogyan viszonyul a miniszterelnök ahhoz a követeléslistához, amely magyarok millióinak életére vannak hatással.

12.485 település, egy egész nemzet sorsa pecsételődött meg 1920. június 4-én. Családok szakadtak szét vagy kaptak új “hazát” úgy, hogy egy tapodtat sem mozdultak arról a helyről, ahol születtek, amit…

106 évvel ezelőtt olyan döntés született, amelynek következményeit nemcsak az akkori nemzedékek, hanem az utánuk következők is viselték, mai napig viselik.

Trianon nem egy lezárt történelmi fejezet.…

️ A köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítása alkotmányos válsághelyzetet idézhet elő, egyben alapvető alkotmányos elvek sérelmével fenyeget.

️ Az…

“Az emberi öntudat alapja az emlékezet, a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet.” (Babits Mihály)

Ezer éven is túl nyúló történelmünk, anyanyelvünk, gazdag hagyományaink, közösen vallott értékeink…

Furcsa időket élünk: szimpátiatüntetést kell szervezni azok mellett, akiknek függetlensége és tisztelete egy demokráciában magától értetődő kellene legyen.

A választási győzelem a kormányzásra…

Tisztelt Hegedűs Zsolt miniszter úr!

A szívhangrendeletet szerencsére már nem lehet visszamenőleges hatállyal eltörölni. Azok a gyerekek, akik ennek köszönhetően születtek meg, itt élnek közöttünk. Egy…

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.

Az akkor frissen megalakult Orbán-…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média