Újabb fontos állomáshoz érkezett az Első Balatoni Sporthorgász Centrum.
Az egykori keszthelyi halásztelepen 2019-ben megvalósult apartmanházak, majd kikötőfelújítás után most egy közösségi tér átadására kerülhetett sor amely kiszolgálja a szállóvendégek és a kikötőbérlők igényeit is.
Öröm, hogy a következő nyári szezonban már ezzel az infrastrukturális fejlesztéssel bővül a keszthelyi Balaton-part kínálata!

Brüsszel továbbra is a migrációs paktum végrehajtását erőlteti a Tisza Párt támogatásával.

Csak mi dönthetünk arról, hogy kikkel akarunk együtt élni. Senki nem szólhat ebbe bele, így Brüsszel sem.

KÖSZÖNET BAJA HŐSEINEK!

Az A Mi Városunk Egyesület idén is elismerte azokat, akik önzetlen munkájukkal és példamutatásukkal kiemelkednek városunk életében.

A Baja Hőse díjat idén a Bajai Angyalok (…

Megvédjük a magyar érdeket ️ A kormány jogi lépéseket tesz a Magyarországra kiszabott migrációs büntetés miatt

️ Ahogy a kormány már szeptemberben bejelentette, elfogadhatatlannak tartja a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média