Mateusz Morawiecki: Lengyelország határozottan ellenezni fogja, hogy az európai intézmények megfosszák Magyarországot az uniós forrásoktól.

Az energiaválság a briteknél már olyan szintre jutott, hogy tévés vetélkedőn lehet megnyerni a havi rezsi kifizetését.

Az energiaválság egész Európát sújtja. Sőt, leginkább Európát.

Kíváncsi vagy,…

A háború és az elhibázott uniós szankciók miatt egész Európában energiaválság alakult ki. Ebben a helyzetben is mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a magyar családok energiaszükségletét. A…

Mentőöv az állattenyésztőknek. 3 milliárd forint értékű támogatást kapnak a magyar gazdák. A rendkívüli aszályhelyzet miatt a megsegítésükre intézkedéscsomagot vezettünk be. Ennek részeként egy most…

Nemrég jelent meg lengyelül „A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye”, amelyről a „közép-európai Davos”-nak is nevezett Nemzetközi Gazdasági Fórumon Piotr Babinetz parlamenti képviselő, Rodrigo…

Szeptember harmadik hetében mindig New Yorkra fókuszál a nemzetközi politika, hiszen minden évben ekkor rendezik az ENSZ közgyűlését.

Idén immár hetedszer ér az a megtiszteltetés, hogy képviselhetem…

Nemzet, család, bajtársiasság és a magyar szabadság. Olyan értékek, melyekből mind erőt meríthetünk.

🤝 Gratulálok Szente Vajkíró-rendezőnek, a Kőszívű - A Baradlay-legenda a színpadon eleveníti meg…

Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média