Összefogásra van szükség!

A közösségi felelősségre mindig szükség van. Néha jobban, mint máskor. Most olyan a helyzet, hogy az állam, önkormányzat, nagyvállalatok és családok közösen tudjuk segíteni, hogy átvészeljük a mostani energia-krízist.

Mindannyian tekintsünk el a miniszterelnök visszamutogató, az elmúlt hetek tétlenségét leplezni akaró, beszólogató kommunikációjától. Ez jóval túlmutat rajta. Ez országos ügy.
Köszönjük a szakemberek áldozatos és folyamatos munkáját!

Fogjunk össze, legyünk túl ezen is, közösen, mi magyarok!
Tartsuk be a szabályokat, csökkentsük a fogyasztást, fogadjuk meg az ajánlásokat, figyeljünk és vigyázzunk egymásra!

Cserben hagyta az azbeszttel szennyezett települések lakóit Magyar Péter.
Megígértek nekik mindent, de nem kapnak semmit!

Beköszöntött a 40 fokban edzés időszaka!

️ Egy ilyen méretű energiaválság nem egyik napról a másikra esik be a magyar emberek ablakán. Ezt a magyar kormánynak hetekkel, hónapokkal előre kellett volna…

A nagy forróság ellenére nagy találkozásokat eredményeznek a falunapok.

Ezért is ragaszkodunk hozzájuk, nem hagyjuk betiltani őket!

Bősárkány is megérdemli a közösségépítő eseményeket!

Hajrá, Bősárkány!

Magyar Péter gőzerővel hátrál ki a tanároknak tett választási ígéreteiből, miközben egyre több önellentmondásba keveredik.

Tuzson Bence:
1983-ban csaknem kiszáradt a Duna. Akkor megoldották. Ma hetek óta látható az aszály, mégis egymás után állnak le a blokkok, miközben a kormány magyarázatokat és fényképeket gyárt.
Link a…

Hosszú lesz még az európai szárazság. Magyar Péter ne tartson bizonytalanságban mindenkit, döntsön a Sziget Fesztivál sorsáról!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média