Beszélnünk kell egy dologról, mert bár kampány van, sok a zaj, a világban is sok a történés, de azt gondolom, hogy ebbe az irányba nem mehet a magyar közbeszéd.

Rendszeresen látom, sőt a saját posztjaim alatt is gyakori az a tiszás komment, hogy: milyen háború?
Tiszás politikusok, szimpatizánsok, álprofilok, tiszás influenszerek mondják, kommentelik ezeket:
-milyen háború?
-a háború a ti fejetekben létezik!
-csak riogattok a háborúval!
-nincs is semmilyen háború!

Lehet a kampány éles és kemény, lehet vitatkozni (bár a press@-al nehéz), de azért a valóságtól ne ragaszkodjunk már el!
A háború borzalmas és valóságos. A szomszédban is, a Közel-Keleten is. A háború és a következményei is szörnyűek.
A feleségek, akik hiába várják haza a férjeiket, édesanyák, akik hiába várják haza a fiaikat, közösségek, akik hiába várják haza tagjaikat.

A háborút nem folytatni, hanem lezárni kell.
Béke kell mielőbb!
De ameddig tart és fenyeget, durvul és eszkalációs esélyei nőnek, addig meg igenis beszélni kell róla, a lehetséges veszélyekről.
Gazdasági veszélyekről és a konkrét
biztonságunkat fenyegető veszélyekről is.

Értem, hogy a Tiszának ez kényelmetlen téma, mert megszavaztak háborúpárti uniós határozatokat, paktumot kötöttek, a frakcióvezetőjük európai katonákat akar látni, a legnagyobb támogató, velük baráti lengyel kormány pedig 2 napja mondta, hogy “olyan háborúra kell felkészülni, amilyet nagyapáink és dédapáink láttak”.

A Magyar Péter-féle “hallgatok, ha kényelmetlen téma” és “nem szólalok meg ezekben az ügyekben, mert megbukunk” taktika hamis és hazug. Átveri a választókat.

A tagadás, a “nincs is háború”-s tiszás retorika és az ezzel járó politika nem csökkenti a veszélyeket, hanem növeli.

Tessék abbahagyni.