Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije volt a mostani: négy jelentkezőből hármat felvettek valamelyik intézménybe.
Nemzetpolitika=közösségépítés. Őrizzük meg az eredményeinket és folytassuk a közös munkát!
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije volt a mostani: négy jelentkezőből hármat felvettek valamelyik intézménybe.
Mi kell az ukrajnai háború végéhez? Mi a béke mellett fogunk érvelni akkor is, ha Európából, Brüsszelből, Európa különböző fővárosaiból ezért támadnak minket.
Ma délután Hollik István barátommal beszélgetünk TusványosON.
Ennyi.
A választókerületemben nem ígérgetünk, hanem építünk
️
2024 tavaszán adtuk át Badacsonytomaj megújított Fő utcáját. A Hősök tere fejlesztését is megvalósító beruházás összértéke közel 1,9 milliárd…
Ismét ülésezett a Stratégiai Kabinet!
Fókuszban az uniós források, a vízgazdálkodás és az önkormányzatok.
Számíthatnak Magyarország Kormányára!
Javában zajlik a Tiszán a II. Ifjúsági PET Kupa. A szerdai programnak egy TrashArt feladat is része volt, de PETathlon vereseny is zajlott a 12 résztvevő csapat között.
2025. július 17-20. között Budapesten, Esztergomban és Visegrádon kirándultak a „Lengyelország – Magyarország – Egy barátság története” című történelmi vetélkedő döntőjébe jutott tanulók: 9 lengyel és…
Pont Ott Parti 2025 – A ponthatárok napja! 

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár két - speciális légi oltóeszközökkel felszerelt - H225M helikoptere a mai naptól Albániában, a Llora Nemzeti Parkban tomboló erdőtűz oltásában segít a helyieknek…
️ A Kneecap együttes tagjai folyamatos jelleggel, ismétlődő módon a terrorizmust és terroristákat támogató antiszemita gyűlöletbeszédet folytatnak.
Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmus…