Hajrá, zarándokok és leendő zarándokok!
Ma megnyílt a zarándokközpont Budapesten!
A Ferenciek terén található központ célja, hogy információs központ, szakmai, közösségi és lelkiségi tér legyen a zarándokok és a zarándoklatok szervezői számára.
#vallásturizmus

“Egy kutatás nem lehet öncélú, annak csak akkor van értelme, ha abból feladatok, akciótervek fogalmazódnak meg, és ezekből cselekvés is fakad, annak érdekében, hogy sikerüljön előbbre lépni. Hiszen…

Ennek az embernek meggyőződésem szerint nem a szuverenitás, Magyarország önrendelkezése a legfontosabb értéke vagy célja, hanem alá fogja rendelni az ország érdekeit az Európai Unió és az európai elit…

Elég a brüsszeli elit elhibázott döntéseiből! Mi vagyunk a változás hangja az Európai Parlamentben.

Mi vagyunk, akiknek a hazafiasság, tisztelet, nemzeti szuverenitás,…

Megújultak az Állatorvostudományi Egyetem Steindl Imre tervezte műemléki épületei, és ezer négyzetméternyi új laboratórium- és irodateret is kialakítottak.
Ez meg csak az első lépés, a korszerűsítés…

Amit a nemzetközi közösség egyre inkább számonkér az új szír kormányon, azt világstandarddá kell tenni: a nemzeti és vallási kisebbségek jogok szavatolását.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média