Mádl Ferenc Széchenyi-díjas jogtudósra, egykori köztársasági elnökre, az MTA alapító tagjára, egyesületünk alapító elnökére emlékeztünk születésnapján, január 29-én a Szuverenitás, integráció, jogállam című konferencián. A rendezvény a Mádl Ferenc Intézet, a Magyar Jogász Egylet és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPPE) közös szervezésében valósult meg a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Károlyi-Csekonics Palotában.
A megjelenteket Győri Enikő, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke köszöntötte. Elnök asszony megnyitó beszéde az alábbi videón látható, hallható.
#madlferenc #emlekkonferencia #jogtudos #mpeealapito #koztarsasagielnok #gyorieniko
/posztok.hu







️ "Nem kell, hogy nyilvánosságra hozzuk a támogatóinkat. Befektetőként biztos lehetsz abban, hogy úgy védjük a befektetésed, hogy senki sem támadhat azzal, hogy a demokratikus értékek helyett…
