A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület „Polgári Gondola európai vizeken” címmel október 28-án, szombaton tartotta meg XXVI. Polgári Gondola hajóútját. Idén felkért előadóink, Győri Enikő európai uniós parlamenti képviselő és Bóka János európai ügyekért felelős miniszter voltak, a beszélgetést Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója moderálta.

Az Európai Unió olyan helyzettel szembesül, amelyre a jelek szerint nem volt felkészülve, és nem találta meg a megfelelő válaszokat, mondta az esemény sajtótájékoztatóján Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter. Hozzátette: az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban alkalmazott európai stratégia szemmel láthatóan megbukott, és az elképzelés, hogy ennek a konfliktusnak a harctéren lehet megoldása, nyilvánvalóan kudarcot vallott.

„Az Európai Uniónak újra kellene terveznie, hogy ebben a konfliktusban milyen álláspontot képvisel, politikáját és költségvetéseit ehhez a helyzethez kell igazítania" - fogalmazott a miniszter.

A miniszter beszélt arról is, hogy az Európai Unió nem tudott megfelelő választ adni a migrációs válságra. Kiemelte: az a migrációs és menekültügyi paktum, amelynek elfogadása előrehaladott fázisban van, kizárólag az Európába érkező illegális migrációt erősíti, az azt szervező nemzetközi bűnözői hálózatot bátorítja.

„Az EU-nak képesnek kell lennie arra, hogy eldöntse, ki léphet a területére, minden migrációs politikának ez az alapvetése" - tette hozzá.

Bóka János szerint zsákutcába jutott az EU hétéves költségvetése is.

„Alapvetően hibás megközelítés, hogy az olyan tagállamok, amelyek az őket megillető uniós forrásokból nem részesülnek, készek lesznek az EU költségvetésének megemelkedett forrásait finanszírozni. Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy a hitelből finanszírozott növekedési eszközt támogató alaphoz nem hajlandó hozzájárulást fizetni mindaddig, amíg valamennyi tagállam az őt megillető uniós forrásokhoz hozzá nem jut" - szögezte le.

Mint mondta, Magyarország elképzelése az, hogy az Európai Uniónak egy olyan nemzetállamok közötti együttműködésen kell alapulnia, amely az európai polgárok valódi problémáira valódi megoldásokat kínál. Hozzátette: mi ebben készek vagyunk közreműködni.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület „Polgári Gondola európai vizeken” címmel október 28-án, szombaton tartotta meg XXVI. Polgári Gondola hajóútját. Idén felkért előadóink, Győri Enikő európai…

Barcelona 1-2 Real Madrid!
Óriási focista Jude Bellingham, hatalmasat ment ma is. A JB5 az új CR7???? Már 10 gólos a spanyol bajnokság idei kiírásában az angol klasszis. Gólokra van hangolva.

Tudtátok, нogy a Bundestagban felszólalt egy képviselő, hogy helyre kellene hozni az Északi áramlat 2-t, és újra az oroszoktól is venni gázt? Na, ez sem fogja a világsajtót bejárni, miként az én…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média