Polgári Gondola európai vizeken

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület megalakulását egyéves előkészítő munka előzte meg. 1995 szeptemberében mintegy nyolcvan résztvevővel indult útjára az első Polgári Gondola. A dunai hajóút alkalmával az egyesület létrehozásának megálmodói a nemzeti sorskérdésekről tartott többórás tanácskozásukat követően nyilatkozatot írtak alá, amelyben kezdeményezték a polgári értékek nemzeti összefogását, valamint felvázolták a megalakítandó országos egyesület programját. Három hónap elteltével munkamegbeszélést tartottak a Pilvax Kávéházban a polgári tagegyesületek képviselőinek részvételével, ahol a megalakítandó országos egyesület programja mellett megvitatták az alapszabály és alapító nyilatkozat tervezetét. Ezeket fogadták el Mádl Ferenc akadémikus elnökletével a februári alakuló ülésen.

A Polgári Gondola 1996. szeptember 29-én másodszor is kifutott, ezzel hagyományt teremtve a hajókirándulással egybekötött tanácskozásnak. Az eseményen Orbán Viktor „Magyarország ma. És holnap?”címmel tartott előadást és válaszolt a kérdésekre. Az őszi hajóutat az érdeklődésre számot tartó különböző témakörökben az egyesület az elkövetkező években is megrendezte.

Idén huszonhetedik alkalommal Polgári Gondola európai vizeken címmel tartjuk meg a többórás hajóutat. Felkért előadóink: Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és Győri Enikő európai parlamenti képviselő.

Hírek hamarosan.

Ma két súlyos balesetet is szenvedett a Volánbusz egy-egy járata. Ajkarendeknél egy felelőtlen autósofőr sodorta veszélybe magát és a vétlen busz járművezetőjét, illetve utasait, Békés vármegyében…

A kormány tovább támogatja Krausz Ferenc kutatásait

A kormány jóváhagyta a Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ kutatásainak további finanszírozását️2️⃣0️⃣2️…

A rezsicsökkentésnek köszönhetően mi, magyarok kapjuk Európa legolcsóbb háztartási energiáját.
Brüsszel és a baloldal ezt akarja immár tíz éve - de egyre erőszakosabban - megszüntetni. Azt követelik,…

"Azokban a hónapokban történt, ha jól emlékszem, hogy az Erdélyi Irodalmi Társaság délelőtti ünnepélyes irodalmi műsort állított össze. Ennek a műsornak egyik szereplője Nyírő József volt, s egy másik…

Baját és térségét sem kímélte a ma délutáni vihar.️ Magam is autóba ültem, hogy felmérjem hol tudok segíteni! A szakemberek már megkezdték a károk elhárítását, ezúton is köszönöm a munkájukat!

Kövesd az energia útját!

Október 27-én pénteken, 14 és 22 óra között várja az érdeklődőket az Erőművek Éjszakája!

Országosan közel 70 helyszínen nyitják ki kapuikat az erőművek és fűtőművek, hogy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média