Tusványos - Sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket a Magyar Teátrumi Társaság

Tizenegyedik alkalommal érkezik Tusnádfürdőre a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) színházi sátra: a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) programját július 18. és 22. között színházi előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal és sakkversennyel gazdagítják - tudatta a társaság vasárnap az MTI-vel.

Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programja "A béke ideje" mottót viseli. A hagyományoknak megfelelően az eseménynek ebben az évben is az erdélyi Tusnádfürdő ad otthont július 18. és 23. között - olvasható a közleményben.

Mint írják, a Magyar Teátrum Színházi Sátra idén már tizenegyedik esztendeje várja az előadóművészetek iránt érdeklődőket Tusnádfürdőn több színes, izgalmas programmal a színház-, zene- és cirkuszművészet jeles képviselőinek közreműködésével. A sátor házigazdái Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatója és Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára.

"A kulturális sátor állandó, minden évben nagyon várt színfoltja lett a tábornak. A különböző előadóművészeti ágak jelenlétének létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden évben az összes előadásunk teltházas" - idézi a közlemény Fekete Pétert.

A rendezvényre már a kezdetektől olyan programelemekkel készültek, amelyek minden korosztályt megszólítanak. A délelőtt idén is a gyermekeké: a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház két előadása és a Színházikó Társulat "Süvít az északi szél" című bábelőadása is megtekinthető lesz a fesztiválon - olvasható az összegzésben.

A tájékoztatás szerint a szakmai beszélgetések a magyarországi színházak helyzetét vizsgálják meg, arra keresve a választ, hogy melyek a magyar színházi élet legégetőbb problémái. A programban Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója; Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatója; Pataki András Jászai Mari-díjas rendező, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke és Barabás Botond a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója lesznek beszélgetőpartnerek.

A Szabadság, szerelem - Petőfi 200 címmel megvalósuló zenével és prózával fűszerezett beszélgetés témája a Kertész Imre Intézet Petőfi Zenei Díjas előadása lesz. A program során a beszélgetőtársak Ugron Zsolna, Káel Csaba és Berecz István lesznek - írják.

Az érdeklődők minden nap találkozhatnak a nagyszínpadon fellépő zenekarokkal közönségtalálkozók formájában is, ahol Szabó László beszélget az együttesek tagjaival.

Esténként nívós színházi, táncos, cirkuszi produkciókkal várják az érdeklődőket: szerdán este a Duna Művészegyüttes Magyar táncképek előadását láthatják, csütörtök este a Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciója a Silentio Transeo pódiumest részeként betekintést lehet nyerni a XX. század elhallgatott irodalmába - olvasható a közleményben.

Pénteken a Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszkarnevál című műsorát mutatják be, a záró estén, szombaton pedig az Esztergomi Várszínház "Végy karjaidra idő." címmel Sinka István műveiből egy zenés, verses válogatást hoz el a fesztiválra - áll az összegzésben.

Totális politikai káosz jön Hollandiában Rutte csúfos bukása után?

sajnos Orbán fasiszta Magyarországán nem tudod boldognak érezni magad, még egy jót bulizni sem tudsz. nem megy, hiszen a fesztivál VIP-ben is mindent legyűr az infláció és politika felett érzett…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média