Esztergom csatlakozik a Szent István 2025 programsorozathoz

Esztergom csatlakozik az államalapítás 1025. évfordulóját ünneplő Szent István 2025 programsorozathoz, és testvérvárosi kapcsolatot létesít Székesfehérvárral - jelentették be kedden a városháza dísztermében. A csatlakozásról megállapodást írt alá a város polgármestere, valamint a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kiemelte, a kezdeményezés legfőbb célja, hogy széles körben közkinccsé tegyék István király életének eseményeit és az államalapítás történetét.

Az elnök szólt arról is, hogy Esztergomot is szeretnék belevonni a Szent Istvánról való emlékezés ünnepkörébe.

Gellén Márton, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkár-alelnöke elmondta, Szent István jó példa egy olyan közös értékre, amely a magyarságot összeköti.

Hernádi Ádám polgármester tájékoztatása szerint Esztergom testvérvárosi megállapodást kötött Székesfehérvárral, az erről szóló okiratot augusztus 20-án írják alá.

Ferink rendszeres alkohol mámorban…Újhelyi nem indul mert senkinek nem kell…Cseh Katka ügyvéd után rohangál mert szüksége lesz rá, a barátnője Annácska valamelyik pszichológus kollégánál házal hogy ”…

Szemét idióták!

Miért nem tiltjátok be vagy legalább húzzatok ki az “érzékeny” részeket; még az is tisztességesebb lenne, mint ez a ‘30-as évek Szovjetunióját, az ‘50-es évek Magyarországát idéző ”…

A hétvégi híreket az orosz főváros felé menetelő zsoldos csapatok és harckocsik képei dominálták. A Jevgenyi Prigozsin Wagner-csoport vezér által szervezett katonai puccskísérlet azonban olyan gyorsan…

Ne várj őszig a kéménysepréssel

Amiben biztos lehetsz, az az, hogy

️nyáron gyorsabb az ügyintézés
️magánszemélyeknek a kéményseprés ingyenes
️ehhez és az ellenőrzéshez időpontot kell egyeztetni
️az…

Így hazudozik Karácsony Gergely főpolgármester..

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média