Náray-Szabó Gábor professzor köszöntője a Szent István nyomában ankéton

Püspök úr, Polgármester úr, Elnök úr, Professzor úr, Hölgyeim és Uraim! A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöksége nevében köszöntöm önöket.

Fontos az emlékezés! Fontos, hogy időről-időre számba vegyük a múltat, mert csak erre építhetjük a jövőt. Szent István kiemelkedik a legnagyobb magyar államférfiak közül is, mert ő volt az, aki megteremtette a jövőnket Európában, ehhez keresztény államot szervezett. Az akkoriban erős Bizánc helyett a nyugati kereszténységhez csatlakozott, talán azért, mert tudatában volt annak, hogy így őrizhetjük meg nagyobb eséllyel az akkorra sok száz év alatt kialakult, jellegzetes kultúránkat. Ezer év távlatából is azt üzeni a mai nemzedéknek: ragaszkodunk a magyarságunkhoz! Manapság különösen fontos ez az üzenet, mert nem éles szablyával és ágyúval, hanem alattomosan, mézédes szavakkal igyekeznek leépíteni mindazt, amiben hiszünk: Istent, hazát, családot. Nem hagyjuk!

Hölgyeim és Uraim! Szent Istvánra emlékezve vigyek el a hírt: Mária országa meg akar maradni magyarnak!

LENGYELORSZÁGOT IS ÁTUGORNÁ BRÜSSZEL A SOROS ELNÖKSÉGGEL :D

"A lengyel elnökséggel szemben is aggályok merültek fel
Az unió most ébred rá, hogy ha nem tesz semmit, akkor jó egy év múlva Magyarország…

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Székesfehérvár, 2023. május 30. (kedd) – Ünnepi szentmisével kezdődött a Szent István nyomában rendezvény, a Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata,…

️ÉSZREVETTE, MÉGSEM ENGEDTE EL A MENTŐT
Egy fővárosban közlekedő pár autójának fedélzeti kamerája rögzítette hétvégén, ahogyan egy megkülönböztető jelzéssel közlekedő mentő azért kényszerült…

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Terdik Tamás vezérőrnagy és munkatársai koszorúval emlékeztek meg a négy évvel ezelőtti Hableány-tragédia helyszínén, a Dunán.

️Mivel nem támogatja a háborút és a szankciókat, és nem.ad Ukrajnának BÁRMIT, ezért nem lehet Magyarország az EU soros elnöke

"Anna Lührmann német európai ügyekért felelős államminiszter kedden…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média