Hajnali imádság nagypénteken

Halál. Ma úgy tűnhet, te vagy a győztes. Olyan gyakran tűnik úgy, hogy a halál a győztes: betegágyban, kórházban, Ukrajnában, elválásban, önmagunkba zuhanásban, vesztes küzdelmekben, feladott reményekben. Mintha győzne a halál. S még Jézus is így kiált, nagypénteken: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Kegyetlen lenne az Isten? Saját fiát, saját magát is képes elhagyni? Nagypénteken Jézus értünk kiált, hogy ne legyünk elhagyottak, hogy az életünkben ne a halál legyen az Úr, hanem a teremtő és szerető Isten. Hogy mi soha többé ne éljük át azt a kétségbeesést, melyben még Istent sem érezzük. Ezért kérünk, Urunk, tedd ezt a napot ünneppé, az élet drága árának ünnepévé. Hogy rádöbbenjünk, milyen áldozatot hoztál és hozol, újra és újra az emberért. Tedd a halál napját az élet napjává, hogy készek legyünk mélyre szállni magunkba, hogy lássuk Krisztus halálának mélységét és a keresztfa magasságát, ahol megtörténik életünk megváltása. Ámen.