Tusványos - A gazdaság lassulását, a mezőgazdasági önellátást és a kisebbségi jogok kérdéseit elemezték a szabadegyetem előadói -

A várható gazdasági recesszióról, a mezőgazdasági önellátás fontosságáról, a kisebbségi jogok kérdésköréről tartottak előadásokat a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előadói Tusnádfürdőn csütörtökön.

Varga Mihály pénzügyminiszter a nyitóelőadáson azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniót lényegében saját szankciói gyengítik, a kérdés az, hogy túl tudja-e élni az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket.

Kifejtette: az infláció növekedése, az energia- és élelmiszerárak emelkedése, a kamatemelés és az emiatt megdrágult hitelek jól mutatják, hogy gazdasági lassulás felé tart a világ és benne Magyarország. Az, hogy valóban recesszió lesz-e vagy egy nagyon erős lassulás, azt most nem lehet tudni, de ma nincs olyan elemzés, amely a helyzet radikális javulásával számolna - mondta.

A magyar kormány ragaszkodik a békéhez és a biztonsághoz, a jövő évi költségvetésben elfogadott honvédelmi és a rezsivédelmi alap az ország stabilitását szolgálja: előbbi bevezetésével megpróbálják fenntartani a háztartások számára a jelenleginél kedvezőbb energiaárakat, valamint kiegyensúlyozni az orosz háború és a migráció miatt tapasztalható biztonsági kockázatokat - fogalmazott Varga Mihály.
Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos Tusnádfürdőn bejelentette, hogy a lakosság számára az átlagos fogyasztás felett is a valós piaci árnál alacsonyabb árakat állapítottak meg a villany- és gázfogyasztásra.
A mezőgazdasági témájú előadások között az önellátás fontosságát hangsúlyozták a meghívott előadók. Az agrárminiszter Magyarország "élelmiszer-szuverenitása" mellett érvelt, szavai szerint az Európai Unió piaci szabályozása a békeidő logikájára épül, de a háborús helyzetben Magyarországnak joga kell, hogy legyen az élelmiszer-szuverenitáshoz.

A magyar agrár-árpolitika prioritásai a versenyképesség növelése, a rendszerváltás óta megörökölt feldolgozóipari lemaradás behozása köré szerveződnek, oly módon, hogy a rendszer fenntartható maradjon, ne élje fel a következő generációk erőforrásait - fogalmazott Nagy István.

Elmondta, hogy az agrárminisztérium az ágazat korszerűsítésével készül a várható recesszióra, egyedülálló módon nyolcvan százalékra emelve az uniós vidékfejlesztési támogatásokhoz a nemzeti társfinanszírozás mértékét. A versenyképesség javítását célzó 4265 milliárd forint háromszor több forrást jelent, mint a megelőző hét esztendőben.

A magyar agrárgazdaság hangsúlyos ágazatának nevezte az élelmiszeripart az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Nobilis Márton előadásában emlékeztetett, a 4 ezer milliárd forint értékű élelmiszerpiac az előző uniós költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében 469 milliárd forint támogatást kapott, a mostani hétéves ciklusban ez az összeg 750 milliárd forintra emelkedett.

Az államtitkár elmondta, hogy az orosz-ukrán háború miatt kiemelten is fontos az önellátás, Magyarország pedig az élelmiszer szempontjából teljesítette ezt az elvárást.

Tusnádfürdő, 2022. július 21., csütörtök (MTI) -

A BudapestPride-ra buszoztatják az ukránokat

A kijevi Pride szervezet csatlakozik a budapesti rendezvenyhez, hogy "együtt harcolhassanak Ukrajnáért, és hogy a világ ")ne felejtse el mi történik…

Gyurcsány Feri egész éjszaka ivott! Különösen rossz passzban van..

☝️Azt írta ma reggel:
„Közeleg a nap, amikor szégyellni fogjuk majd magunkat, hogy ilyen kormányfőnk lehetett. Hogy elhittük mindazt,…

6️ nap múlva kezdődik az MCC Feszt! 🥳

Népszerű magyar és külföldi előadók és koncertek mellett, keressék fel az Alapjogokért Központ sátrát is, ahol számos játékkal, meglepetéssel készülünk!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média