A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége közleménye

Együtt a család: Kiállás a keresztény értékek mellett

Magyar családok tettek tanúságot a keresztény családmodell mellett a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) felhívására. A Szent Család ünnepére elkészült fotómozaik sokszínűen mutatja be a családban megélt szeretet örömét.

2016-ban jelent meg az „Amoris laetitia" kezdetű apostoli buzdítás a házastársi és családi szeretet szépségéről és öröméről. Öt évvel később, idén Szent József ünnepén Ferenc pápa ugyanezzel a névvel nyitotta meg a családoknak szentelt évet. A Szentatya szándéka, hogy szívünk és gondolataink középpontjába helyezzük a családot: tanúságot tegyünk a férfi és nő házasságán alapuló családról.

A KÉSZ is csatlakozott a szentévhez, ennek szellemében kampányindító akcióként Együtt a család címmel hirdetett fotómozaik-felhívást. A beérkezett színes, vidám életképeket ábrázoló fotókból készített mozaik (mely felnagyítva is elérhető a keesz.hu oldalon) fontos kiállás a keresztény emberképből gyökerező hagyományos családmodell mellett.
Napjainkban nagy a hangzavar a család fogalma körül. Ebben a hangoskodó vitában nyugodt, de határozott állásfoglalásra van szükség. Nem népszerűségre áhítozunk és nem politikai szekértáborokat vagy ideológiákat szolgálunk, hanem saját meggyőződésünket fejezzük ki.

Az alapfogalmak megerősítésének igénye a többség akaratát mutatja, ami nem jelent kárt egyetlen kisebbség számára sem. Látni kell azt, ha elfogadjuk, hogy bármi lehet család, akkor valójában semmi sem az. Ellenben a klasszikus családmodell hagyományos, kétezer éves hitbéli meggyőződésünkön alapul. Nem akarunk annál többet, mint Jézus Krisztus útján járni, de nem elégedhetünk meg ennél kevesebbel sem:

A CSALÁD ALAPJA EGY FÉRFI ÉS EGY NŐ HÁZASSÁGBAN MEGÉLT SZERETETKÖZÖSSÉGE, HIVATÁSA AZ ÉLET TOVÁBBADÁSA, A GYERMEKEK FELNEVELÉSE ISTEN SZERETŐ JELENLÉTÉBEN.

Budapest, 2021. december 26., vasárnap (OS)

Különösen eredményes évet zárt a 25 éves Mathias Corvinus Collegium.

Nem hisznek Istenben; követőit, egyházat üldözik, de ha a dialektikus-marxizmus úgy kívánja akkor hivatkoznak rá.

Először is Jézus nem volt sem jobb, sem baloldali, Isten volt, aki egy ember számára…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média