Krausz Ferenc lépése világos tiltakozás a Magyar Péter által meghonosított közéleti erőszakkal szemben. Nincs olyan ország a világban, ahol így bánnának Nobel-díjasokkal.

Krausz Ferenc Nobel-díjas kutatónk elüldözése pár nappal a kormányváltást követően kezdődött.

A fél országot lebűnözőző, az Országgyűlés alakuló ülésen elhangzott beszédet követő három nappal később facebookon (!) üzente meg Magyar Péter Krausz Ferencnek, hogy az alapítványa megszűnik, az éves működési pénzt pedig legyen kedves visszautalni.

Magyar kilövési engedélyét követően zárkózott fel Magyar mellé, a korábban az általa Cosa Nostrázott maffiától milliárdos közbeszerzéseket kaszáló Tanács Zoltán és az egész baloldali média, amiben elkezdték ízekre szedni Krausz alapítványát.

Krausz kutató és tehetséggondozó alapítványát a tiszás tisztitótűz hadművelet jegyében mára bedarálták. Pár hete pedig a Krausz által vezetett és az ő kutatásaira alapozó Nukleáris Ujjlenyomat Kutató Központot is maga alá vonta az új hatalom.

A kör bezárult. Krausz letette a fegyvert. Csatájában egyedül maradt. Nyilvánosan és zárt ajtók mögött is megalázták.

Sokszor mondogatja Magyar, hogy a Tisza majd a nyugati világot hozza el a mucsai viszonyok között megragadt Magyarországra. Vele pedig megérkezett az emberséges és működő Magyarország. Aham.

Hát ezek a nyugati viszonyok? Egy világhírű, Nobel-díjas facebookon való felkérdezése és felszólítása, hogy utaljon, mert gyanús!? Médiahadjárat, lejáratás, megszégyenítés,
bedarálás?

Vajon megtörténhetne ez Svájcban? Vagy Ausztriában? Így kell bánni egy Nobel-díjassal, akit a korábbi “mucsai” kormány hazahívott, aki után a világ kutató intézetei sorban állnak, s aki a világ egészségügyi megelőzési és betegség-felismerési rendszereiben világinnovációt jelentő kutatásokat folytat? Akiből világbrandet lehetne csinálni? Akivel hazánkat újra fel lehetne tenni a világ tudományos térképére?

“Nem hinném.”

Krausz lemondása a Corvin-láncról tiltakozás es jelzés a szégyenteljes és elfogadhatatlan közéleti és tudományos viszonyok miatt, amit nem a “mucsai” jobboldal, hanem slimfitt-tiszásbocskais Magyar Péter honosított meg hazánkban. Szégyenteljes és elfogadhatatlan. Rombolás. Csakis a rombolás, meg a facebook. Ez maradt. Itt tartunk.

Igaza van Krausznak. Nem lehet csöndben maradni.

Átverés volt a Tisza iskolakezdési támogatása is.

A teljes beszélgetés kommentben.

Napokon belül friss fejlemények várhatóak a vízügyi államtitkár különös ausztriai útjával és Gajdos László miniszter hazudozásával kapcsolatban

Azt mondja az ÁVH élére kinevezett politikai komisszár, hogy még fel sem állt a hivatal, de ő “már tudja, hogy milyen üggyel kezdi a munkát”.

Esetleg az ítélet is megvan már?

Magyar Péter nem vitatkozik, mert neki csak az számít, amit ő mond. A paksi helyzettel kapcsolatos javaslatokat is csípőből utasította vissza.

Németh Balázs:
Kezdünk hozzászokni, hogy bár meghirdetik, az utolsó pillanatban a Tisza-kabinet lefújja a parlamenti ülést! Ma, augusztus 31-én is ez a helyzet. Nem tudott törvényjavaslatot írni a…

A mostani hétfő reggel, kivételesen, a családé!

Mivel ma nincs parlament, a tiszásokénál sokkal jobb társaságban töltöm a délelőttöt! A 10 hónapos kisfiammal, ráadásul, sokkal tartalmasabb…

Stumpf lehet a befutó Lőrincz bukása után

Tegnap a széteső Lőrincz Viktória által vezetett Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium gyorsan reagált a posztomra a helyettes államtitkár asszony…

Hiába próbálkoznak, bennünket nem lehet megfélemlíteni!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média