Az őszinte utcai kommentelő
Mielőtt az egész Tisza-frakció sírdogálásba kezd, hogy főnöküket ma leköpték az utcán, ami valóban méltatlan viselkedés, legyenek kedvesek emlékezni arra, hogy:
- egy szót se…
Magyar Péter önkényének 5 napja
- Vasárnap az alaptörvény módosítása révén Sulyok Tamást a Tisza erőszakosan elmozdította hivatalából. Sulyok Tamás az eljárást a rendszerváltás utáni Magyarország életében példátlannak és illegitimnek jellemezte.
- Hétfőn hatályba léptek azok a rendelkezések, amelyek az ellenzéki képviselők 60%-át eltiltja attól, hogy induljon a következő országgyűlési választáson. Szintén hatályba léptek az Alkotmánybíróság és a Kúria lefejezését célzó rendelkezések.
- Kedd hajnalban őrizetbe vették a Fidesz frakció egyik alkalmazottját.
- Kedden Magyar Péter az Országgyűlésben a korábbi kormány működését “észak-koreai, náci” jelzőkkel illette, az ellenzéket ismét kollektív bűnösséggel vádolta meg.
- Ugyanezen a napon az ügyészség lefoglalta a Fidesz szervereit, teljes kontrollt szerezve a párt minden adatbázisa felett, beleértve a tagságra vonatkozó információkat és minden levelezést.
- Szerdán politikai nyomásgyakorlásra hivatkozva lemondott a legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint. Az ügyészség vezetőjével szemben korábban Magyar Péter napi szinten fogalmazott meg elvárásokat és követelte lemondását.
Magyar Péter mögött pedig a 140 tiszás képviselő, Kapitánnyal, Vitézyvel, Orbán Anitával felállva tapsol.
Szégyenletes és elfogadhatatlan.
A kamera forog, a tömeg tapsol, miközben egy tomboló őrült erőszakot vesz egy egész országon.
Link a kommentben.
Az őszinte utcai kommentelő
Mielőtt az egész Tisza-frakció sírdogálásba kezd, hogy főnöküket ma leköpték az utcán, ami valóban méltatlan viselkedés, legyenek kedvesek emlékezni arra, hogy:
- egy szót se…
Nemzeti Ellenállás! 
20:00
Egyenes beszéd az ATV-n.
Helló, Donald! Péter vagyok!

Gratulálok Bóka Jánosnak a frakcióvezetői kinevezéséhez!
Több éven át együtt vettünk részt Brüsszelben az Európai Tanács ülésein, így viszonylag sokszor volt lehetőségünk hosszasan beszélgetni a világ…
A Fidesz Frakció Podcast a héten ismét jelentkezik 
Pócs János, országgyűlési képviselővel Ozsváth Kálmán beszélget.
Tartsatok velünk!
Csütörtök 18:00 órakor a Józan ész és a Fidesz-frakció YouTube-…
18:30 HírTV - Monitor, tartsatok velünk!
Vajon miért is törli el a Tisza a bevándorlási különadót?
„A Veled teljes mottóval jól eltaláltuk azt, hogy mire vágynak a fiatalok különösen, hiszen a teljességre vágynak.”
Cu motoul „Întreg cu tine” am atins exact ceea ce își doresc tinerii în mod special…