Jön a gőgös, megy a gőgös

Miután a facebook-kormányzás keretében miniszterelnöki idegenvezetéssel 4 napon át többször megtekinthettük a történelmi várnegyedben újjáépített, közvagyonba tartozó kormányzati épületeket, a héten kiderült, hogy Lengyelországban és Ausztriában is vannak ilyen városrészek és épületek. Magyar Péter ott nem kifogásolta, hogy képek vannak a falon és szőnyeg a padlón, – kiváló diplomata, ez már biztos.

Azt is megtudtuk, hogy Hősünk az elmúlt napokban sokat vonatozott és találkozókon vett részt, de ennél többről, bármilyen érdemi döntésről, megállapodásról nem szólt a tucatnyi újságíró részvételével lezajlott politikai látványpékség.
Felmerül a kérdés, miért kellett ehhez a fél kormány már megint? Az újabb film készül? Az egyhetes kabinetnek nem lenne dolga a kormányzati munka megszervezésével?

Közben itthon annyi történt, hogy a Tisza kapkodva és előkészítetlenül benyújtott több olyan, az egész magyar jogásztársadalom háborgását kiváltó javaslatot, amelyekben legfeljebb a névelő van a megfelelő helyen a mondatban. Első lépéseik között a politikai ítélőszékek felállítása, Orbán Viktor kormányfői tisztségből való kizárása, valamint a keresztény kultúra alkotmányos védelmének megszüntetése áll. No, meg egy kis államosítás. – Kinek mi a prioritás.
Mi 2010-ben a kettős állampolgárság intézményének bevezetésével kezdtük.

A héten aztán a kegyelmi ügyben sem derült ki semmi új, legfeljebb annyi, hogy a Tisza hazudott a kampányban, amikor azt állította, hogy a kormány tudott a kegyelmi döntésről. Ez a tiszás hazugság most ismét és végérvényesen megbukott, s ezt még a baloldali sajtó is kelletlenül kiszúrta.

Eközben nincsenek államtitkárok és helyettes államtitkárok. Minden második kormányhatározat hibás, a benyújtott pár soros törvénymódosítások silány minőségűek, s immáron 10. napja szabadon áramolhatnak az ukrán mezőgazdasági élelmiszerek a magyar piacra.
Mindez azért, mert az agrárminiszter elfelejtett kormányrendelet alkotni… Persze Bóna úr szerint mindezért továbbra is a Fidesz a hibás.
Valaki kérem jelezze neki, hogy a kormányrendeletet egy ellenzéki párt nem, csak a kormány tud kiadni.

És a szerencsétlenkedés mellé még annyit, hogy bár Ruff népbiztos úr legalább 30 államtitkár-jelölt kinevezését fúrta meg vélt vagy valós, de általa túlzottnak ítélt jobboldaliságuk miatt, egyre növekvő népszerűséget szerezve magának a kormányzaton belül, eközben lázasan próbálja fellelni Havasi Bertalan felmentését kezdeményező okiratot, de ilyet sem ő, sem Rogán nem írt…még a végén be kell ismernie, hogy a nagy bosszúálláshoz nem csak akaratra, hanem képességre is szükség van.
Kapitány úr viszont megtanult kávét főzni és 30 év után kipróbálta a wizzairt és szeret a reptéren fotózkodni, de ettől még sokkal okosabbak nem lettünk a munkáját illetően…

Így hát a 480 Ft-os benzinár-Valhalla sem köszöntött még be, pedig a kampányban nagyon megvolt ígérve, a kőolaj árak pedig szinte Ft-ra pontosan ugyanott vannak. Lehet még kell pár kávét készítenie, hogy nekiálljon a valódi munkához s egy számot módosítson a hatályos jogszabályban. Ha így tenne nem csak ő, hanem minden magyar mosolyogna.

Úgy tűnik van ahol a képesség, van ahol pedig az akarat hiányzik… De legalább ömlenek a like-ok. Kell ennél több?

Hát ilyen a mi tiktatúránk.

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.

Gratulálunk,…

Hazajöttünk és ide mindig hazajövünk. Csíksomlyó erőt ad és közösséget szervez. Azért, hogy megerősödjünk kereszténységünkben és magyarokságunkban.

A lovasok már itt vannak, holnap pedig tele lesz a…

A tiszás házelnök lépését nehéz minősíteni.
Talán érdemes felidézni, hogy a szállodaiparból érkezik, ahol bevett szokás a székszoknyák használata. Arra használják, hogy különleges alkalmakra az…

A Tisza Párt benyújtotta első Alaptörvény-módosítását, amivel kitörölnék az Alaptörvényből a keresztény kultúra védelmét.

Az indokolás egyetlenegy szót, egyetlenegy betűt nem tartalmaz, hogy miért…

👏👏 Negyedszer lett miniszterelnök, vagyis harmadszor tért vissza ellenzékből Janez Jansa, Orbán Viktor szlovén barátja és szövetségese👍

Nem csoda, hogy a Tisza is retteg

Ezért próbálkoznak a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média