Büszke vagyok arra, hogy hazámat nem csak országgyűlési képviselőként, hanem önkéntes tartalékos katonaként is szolgálhatom.

Ma, a honvédelem napján emlékezzünk a magyar hősökre, szabadságharcos felmenőinkre és fejezzük ki tiszteletünket minden magyar katona előtt, akik vigyáznak családjaink és Magyarország biztonságára!

Magyar Péter a kampányban még 480 forintos benzint követelt a magyar embereknek, kormányon pedig már magyarázkodik és visszakozik.
️Az érvelése sem állja meg a helyét. Nem igaz, hogy időközben…

Mi lenne, ha nem 8 ÉV, hanem 8 HÓNAP lenne a miniszterelnöki maximum?? Akkor jövő januárra véget érne a Facebook-kormányzás

Nem is kell a visszamenőleges hatály!

A birkózás egyéni sportág, egyéni az elért eredmény is. De a siker közös, mert az érem felé vezető úton csak együtt, közös akarattal tudunk menetelni.
Köszönettel tartozunk egymásnak: a mestereknek,…

A magyarok elsöprő többsége többször is egyértelmű nemet mondott az illegális migrációra, és felhatalmazta a mindenkori kormányt, hogy védje meg a határokat és Magyarország biztonságát. Éppen ezért a…

Az új Alaptörvény-módosítás teljes ellentétben áll azzal, amit az igazságügyi miniszter mondott nekünk!

Balra az a tölgyfából faragott szék, amelyből eddig vezette az Országgyűlés üléseit a Házelnök vagy valamelyik alelnök.

Egy ideje már tudni lehet, hogy ez a szék nem felel meg az új Házelnöknek, így…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média