Brüsszelnek úgy kell a háború, mint egy falat kenyér. A háborút eszköznek tekintik, amivel elfedhetik a tényt, hogy az elmúlt évtizedekben tönkretették a kontinenst. Egyúttal kitűnő lehetőség a brüsszeli hatalomkoncentrációra is.

Magyarország nem engedhet a zsarolásnak és nem mondhat le a szuverenitásáról.

Von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének a Müncheni Biztonsági Konferencián mondott teljes beszéde alább olvasható:

Hölgyeim és Uraim!

Örömmel állok itt az Egyesült Királyság miniszterelnökével, rendíthetetlen szövetségesünkkel és barátunkkal. Kedves Keir, mindketten tudjuk, mi adja a beszélgetésünk hátterét – a mai transzatlanti kapcsolatok természete.

Már majdnem négy éve tart Oroszország felelőtlen agressziója Ukrajna ellen. Nagyon is egyértelmű fenyegetéssel nézünk szembe: külső erők próbálják belülről meggyengíteni Uniónkat. Visszatért a nyíltan ellenséges versengés és a hatalmi politizálás korszaka. Az európai életmódot – demokratikus alapjainkat és polgáraink bizalmát – eddig nem tapasztalt kihívások teszik próbára. Legyen szó területekről, vámokról vagy technológiai szabályozásról. Végső soron mindez egy egyértelmű következtetéshez vezet a mai, megosztott világban: Európának függetlenebbé kell válnia – nincs más választás. Függetlenné minden olyan területen, amely biztonságunkat és jólétünket érinti. A védelem és az energia terén. A gazdaság és a kereskedelem terén. A nyersanyagok és a digitális technológiák terén. Egyesek azt mondhatják, hogy a „függetlenség” fogalma ellentétes a transzatlanti kötelékünkkel. De éppen az ellenkezője igaz. És ezt most hallottuk Rubio külügyminisztertől is. Európa akkor erős, ha független. És egy erős Európa erősebbé teszi a transzatlanti szövetséget.

Most a cselekvés ideje következik, és én Európa függetlenségi tervére szeretném helyezni a hangsúlyt. Ennek keretezéséhez idézni fogok egy sort Jerry Friedheimtől – az Egyesült Államok védelmi minisztériumának egykori helyettes államtitkárától –, amelyet itt, Münchenben mondott el a hetvenes években: „Ha egy nemzet nem érzi magát elsősorban felelősnek saját biztonságáért és jólétéért, akkor ezt a feladatot másokra hagyja, és nem lesz képes saját erőforrásait és politikai akaratát mozgósítani önmaga védelmében.” Azért esett erre a mondatra a választásom, mert számos, évtizedeken át húzódó kényelmetlen igazságot tükröz. Arról, hogy Európa biztonságát nem mindig tekintettük elsődlegesen a saját felelősségünknek.

De ez alapvetően megváltozott. Részben azért is, mert ugyanez az érv ma is igaz: Európának fel kell lépnie, és vállalnia kell a felelősségét. El kell ismernünk, hogy ehhez bizony sokkterápiára volt szükség. Vannak határok, amelyeket átléptünk, és már nem lehet visszafordulni. De abban, hogy mire van szükség, legalább most már mindannyian egyetértünk. És cselekszünk is. A számok önmagukért beszélnek. Európában a védelmi kiadások 2025-ben közel 80%-kal voltak magasabbak, mint az ukrajnai háború előtt. Az EU 800 milliárd eurónyi összeget mozgósít. A SAFE programunkkal azokba a képességekbe fektetünk, amelyekre szükségünk van. A lég- és rakétavédelemtől kezdve a drónokon át a katonai mobilitásig. Kitartóak és kreatívak maradtunk Ukrajna támogatásának fenntartásában. Ennek legutóbbi példája az általunk biztosított 90 milliárd eurós hitel is, amelyet Ukrajnának csak akkor kell visszafizetnie, ha Oroszország jóvátételt fizet. 2028-ra Európában a védelmi beruházások előreláthatólag még azt az összeget is meghaladják, amelyet az Egyesült Államok tavaly ilyen felszerelésekre költött. Ez Európa valódi ébredése.

És ez még csak a kezdete annak, amit meg kell tennünk. Ki kell építenünk az európai stratégiai képességek gerincét: az űrben, a hírszerzésben és a mélységi csapásmérő képességek terén. Nem maradhat olyan tabu, amelyet ne lehetne megkérdőjelezni. Úgy vélem, eljött az idő, hogy életre keltsük Európa kölcsönös védelmi záradékát. A kölcsönös védelem nem választható opció az EU számára. Ez kötelezettség a saját Szerződésünkben – a 42. cikk 7. bekezdése szerint. Jó okkal. Ez a közös elkötelezettségünk arra, hogy agresszió esetén kiálljunk egymás mellett. Vagy egyszerűen fogalmazva: egy mindenkiért, mindenki egyért. Ez Európa értelme. De ez az elkötelezettség csak akkor bír súllyal, ha bizalomra és képességekre épül.

Ezért kell kollektíven készen állnunk. Gyorsabban kell döntéseket hoznunk. És ez azt is jelentheti, hogy egyhangúság helyett minősített többségi döntéshozatalra állunk át. Ehhez nincs szükség a Szerződés módosítására. A meglévőt kell használnunk. És kreatívnak kell lennünk. Vegyük például az Egyesült Királyság vezette Közös Expedíciós Erőt, amely a NATO-n kívül működik – de kiegészíti azt. Tíz európai országot fog össze, hogy elrettentést és megnyugtatást biztosítson a balti térség északi részén. Műveleti parancsnoksága az Egyesült Királyságban, Northwoodban található. Vagy vegyük az Ön, Keir, és Macron elnök úr által vezetett „Hajlandók Koalícióját”. A Párizsban székelő koalíció érdemi biztonsági garanciákat dolgoz ki Ukrajna számára. Több mint harminc ország vesz részt benne, köztük Európán kívüliek is. Ezek a példák azt mutatják, hogy ez működhet.

De amit most tennünk kell, az az új biztonsági együttműködések ad hoc kezdeményeinek formalizálása. Ez természetesen azzal kezdődik, hogy a legközelebbi partnereinkkel dolgozunk együtt, mint az Egyesült Királyság, Norvégia, Izland vagy Kanada. Az EU ma már a világ minden részén kiterjedt védelmi és biztonsági partnerségekkel rendelkezik. A kulcsfontosságú partnereink számára szeretnénk többet nyújtani. Ez azt jelenti, hogy ebben a rendkívül ingatag időszakban Európának és különösen az Egyesült Királyságnak közelebb kell kerülnie egymáshoz: a biztonság, a gazdaság és demokráciáink védelme terén is. Tíz évvel a Brexit után a jövőnk minden eddiginél szorosabban összefonódik. Ezért közös érdekünk, hogy ambiciózusak legyünk a partnerségünket illetően. Mert az EU, az Egyesült Királyság – sőt, egész Európa – ebben egységes. És mindig is össze fogunk tartani.

Ezzel el is érkeztem a második kiemelt célhoz. Egy új európai biztonsági stratégiára van szükség. Úgy vélem, sürgősen újra kell hangolnunk azt, ahogyan a teljes szakpolitikai eszköztárunkat használjuk. A kereskedelmet, a pénzügyeket, a szabványokat, az adatokat, a kritikus infrastruktúrákat, a technológiai platformokat és az információt. Lényegében minden egyes szakpolitikánknak világos biztonsági dimenzióval kell rendelkeznie ebben az új világrendben. Európának készen kell állnia arra, hogy erejét határozottan és proaktívan vesse be saját biztonsági érdekei védelmében. Ehhez új doktrínára van szükségünk – egy világos céllal: hogy Európa mindig képes legyen megvédeni saját területét, gazdaságát, demokráciáját és életformáját. Mert végső soron ez jelenti a függetlenséget.

Hölgyeim és Uraim!

Hogyan váltjuk mindezt valóra? A választ Ukrajna adja meg. Ukrajna megmutatta, hogy az erő, az elrettentés – és végső soron az emberéletek – az ipari kapacitástól függnek: a termeléstől, a teljesítmény növelésétől, és hogy mindezt hosszú távon fenn tudjuk tartani. Ahogy Ukrajnában mondják: vagy változol, vagy meghalsz. Ezt a mottót nekünk is át kell vennünk. Le kell bontanunk a merev falat a polgári és a védelmi szektor között. Európa meghatározó erő az autógyártásban, a repülőgépiparban és a nehézgépgyártásban. Ezekre az iparágakra nem pusztán kereskedelmi ágazatokként kell tekintenünk, hanem a védelmi értéklánc alapvető elemeiként. Vannak európai cégek, amelyek élen járnak a védelmi technológia fejlesztésében; csupán ösztönöznünk kell őket. Ez különösen igaz a kettős felhasználású technológiákra, amilyen a mesterséges intelligencia, a kiber-, drón- és űrtechnológia. Ezeknek a fejlesztéseknek mielőbb meg kell jelenniük a piacon is. Ez is egy olyan tanulság, amelyet az ukrán fronton tanultunk meg. Az EU új, kijevi Védelmi Innovációs Irodája éppen ezért kapcsolja össze az európai gyártási kapacitást az ukrán gyorsasággal és leleményességgel. Ezzel a megközelítéssel gyorsan felszámolhatjuk a képességbeli hiányosságainkat. A drónok a legnyilvánvalóbb példái ennek. Ukrajnában a harctéri veszteségek körülbelül 80%-áért a drónok felelősek mindkét oldalon. Ezért ezen a területen drasztikusan felgyorsítjuk az innovációt és a termelést. Vagy nézzük a vezetés és irányítás kérdését. Tudjuk, hogy túl sok különböző fegyverrendszerünk, harckocsink, repülőgépünk és hajónk van. Az új technológiák – például a mesterséges intelligencia és a szoftverek – viszont segíthetnek megteremteni az együttműködőképességet a tagállamok, a NATO és az EU között. Ez az, amiben Európa igazán jó.

Abban mindannyian egyetértettünk, hogy többet kell költenünk. A forrásokat tehát a valódi védelmi képességek megszerzésére kell fordítani. Egyesek azt kérdezik, megengedhetjük-e mindezt magunknak. Én viszont azt mondom: nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne ezt tegyük. És ha jól csináljuk – márpedig így lesz –, akkor egy olyan új ipari megállapodást kötünk, amely nemcsak a biztonságunkat szavatolja, hanem a növekedés motorja lesz, és évtizedekre jólétet hoz az európaiaknak. Tehát igen, nagy a tét Európa számára, de legalább ilyen nagy a lehetőség is, amely előttünk áll.

Hölgyeim és Uraim!

Sokat beszéltem eszközökről, beruházásokról és doktrínákról. De engedjék meg, hogy zárásként Ewald von Kleist egy gondolatával búcsúzzam. Egy 2010-ben elmondott beszédéből származik, amelyet a Reichstag előtt állva intézett az újoncokhoz. Ő talán mindenkinél jobban tudta, hogy a békét soha nem lehet magától értetődőnek venni. És a biztonságba történő beruházás soha nem merül ki pusztán az eszközökben. Sokkal többről szól. Ahogy ő fogalmazott: „Béke és szabadság – ez a kettő összetartozik. A biztonságpolitika feladata, hogy megóvja mindkettőt.” Béke és szabadság. Ezért harcol ma Ukrajna. Áldozatuk kötelez bennünket arra, hogy egy független Európáért dolgozzunk. Ez Európa örök célja. Az Uniónk létezésének értelme.

Éljen Európa!

(Fotó: MTI/EPA/ Ronald Wittek)
*
Brussels needs war like air. They see war as a tool with which they can cover up the fact that they have ruined the continent over the past decades. At the same time, it is also an excellent opportunity for concentrating power in Brussels.
Hungary cannot give in to blackmail and cannot renounce its sovereignty.
The full speech delivered by Ursula von der Leyen, President of the European Commission, at the Munich Security Conference can be read below:

Ladies and Gentlemen,

I am delighted to be here with the Prime Minister of the United Kingdom, an unflinching ally and friend. Dear Keir, we both know the backdrop to our discussion – the nature of today's transatlantic relations.

We are now almost four years into the reckless aggression against Ukraine by Russia. We face the very distinct threat of outside forces trying to weaken our Union from within. The return of overtly hostile competition and power relations. The European way of life – our democratic foundation and the trust of our citizens – is being challenged in new ways. On everything from territories to tariffs or tech regulations. Fundamentally, all of this points to a simple reality in today's fractured world. Europe must become more independent – there is no other choice. Independent in every dimension that affects our security and prosperity. Defence and energy. Economy and trade. Raw materials and digital tech. Some may say the word ‘independence' runs counter to our transatlantic bond. But the opposite is true. And we've just heard it from State Secretary Rubio. An independent Europe is a strong Europe. And a strong Europe makes for a stronger transatlantic alliance.

Today is the time for action and I want to focus on Europe's plan for independence. To help frame this, I will borrow a line by Jerry Friedheim – the US Assistant Secretary of Defence – spoken here in Munich in the 70s: ‘Unless a nation feels itself primarily responsible for its own security and wellbeing, it will leave the task to others and fail to marshal its resources and political will in its own defence'. I chose this line because it reflects some uncomfortable truths over many decades. About how Europe's security was not always seen as our primary responsibility.

But this has fundamentally changed. Also, because the very same argument is true today: Europe needs to step up and has to take on its responsibility. Admittedly, it has taken some shock therapy. And some lines have been crossed that cannot be uncrossed anymore. But on the ‘what is needed', at least, we all now agree. And we are delivering. The numbers tell their own story. Defence spending in 2025 in Europe was up close to 80% since before the war in Ukraine. The EU is mobilising up to EUR 800 billion. With our SAFE programme, we are investing in the capabilities we need. From air and missile defence. To drones and militarily mobility. We have remained relentless and creative in the way we maintain our support for Ukraine This includes most recently with our EUR 90 billion loan, that Ukraine only has to pay back, if Russia pays reparations. By 2028, defence investment in Europe is even projected to exceed the amount the US spent on such equipment last year. This is a true European awakening.

And this is only the start of what we need to do. We must grow a European backbone of strategic enablers: in space, intelligence, and deep strike capabilities. No taboo can go unchallenged. I believe the time has come to bring Europe's mutual defence clause to life. Mutual defence is not optional for the EU. It is an obligation within our own Treaty – Article 42(7). For good reason. It is our collective commitment to stand by each other in case of aggression. Or in simple terms, one for all and all for one. This is Europe's meaning. But this commitment only carries weight if it is built on trust and capability.

This is why we must be collectively ready. We must make decisions faster. And this may mean relying on the result of a qualified majority rather than unanimity. We do not need to change the Treaty for this. We need to use the one we have. And we have to be creative. Take the UK-led Joint Expeditionary Force which is outside – but complementary – to NATO. It brings together 10 European countries to deter and reassure in the High North of the Baltic region. With an operational command in Northwood, UK. Or take the Coalition of the Willing, led by you Keir, and President Macron. Headquartered in Paris, this Coalition is devising meaningful security guarantees for Ukraine. More than 30 countries, some not even in Europe, are involved. These examples tell us that this can work.

But what we need to do now, is formalise the ad hoc beginnings of new security collaborations. This starts by working of course with our closest partners, like the UK, Norway, Iceland or Canada. The EU now has a full range of defence and security partnerships with countries around the world. We want to increase our offer to many of these vital partners. This means, in this acutely volatile time, Europe and in particular the UK should come closer together – on security, on economy or on defending our democracies. Ten years on from Brexit – our futures are as bound as ever. So, it is in our common interest to be ambitious about our partnership. Because the EU, the UK – in fact all of Europe – we are in this together. And we will always stick together.

This brings me to my second priority. The need for a new European Security Strategy. I believe we must urgently recalibrate the way we use our entire policy toolbox. Trade, finance, standards, data, critical infrastructures, tech platforms and information. In essence, each and every one of our policies needs a clear security dimension in this new world order. We in Europe should be ready and willing to use our strength assertively and proactively to protect our security interests. We need a new doctrine for this – with a simple goal: to ensure that Europe can defend its own territory, economy, democracy and way of life at all times. Because this is ultimately the true meaning of independence.

Ladies and Gentlemen,

So how do we bring all of this to life? For the answer, I look to Ukraine. Ukraine has shown that strength and deterrence, and ultimately lives, depend on industrial capacity. Producing, scaling and sustaining the effort over time. As they say in Ukraine, you change or die. We must adopt this mantra too. We need to tear down the rigid wall between the civilian and defence sectors. Europe is a powerhouse for car manufacturing, aerospace and heavy machinery. We should not look at these industries as purely commercial but as core to the defence value chain. We have inspiring European defence tech champions; we just need to incentivise them. This is especially true for the dual-use tech fields – AI, cyber, drones and space. Their journey to market must be rapid. This is another battlefield lesson from Ukraine. That is why the EU's new Defence Innovation Office in Kyiv is merging European scale with Ukrainian speed and ingenuity. With this approach, we can close our capability gaps quickly. Drones are the most obvious example. They are inflicting around 80% of battlefield damages on both sides in Ukraine. So, we are massively speeding up innovation and production in this area. Or look at command and control. We know that we have too many different weapons systems, tanks, jets and ships. But new technologies – like AI and software – can help forge interoperability between Member States, NATO and the EU. This is what Europe is good at.

We have all agreed to spend more. We need to get the money out the door and turn this into real defence capabilities. Some ask whether we can afford this? But I say, we cannot afford not to. And if we get it right, and we will, we will turbocharge a new industrial deal that will not only keep us safe, but be an engine of growth, delivering prosperity for Europeans for decades to come. So yes, there is a lot at stake for Europe, but there is so much potential for us to seize.

Ladies and Gentlemen,

I have spoken a lot about equipment, investment and doctrine. But I would like to leave you with a last thought from Ewald von Kleist. It is from an address he gave standing outside of the Reichstag speaking to new recruits in 2010. He knew better than most that peace could never be taken for granted. And investing in security is never just about hardware. It goes far beyond. As he put it: ‘Peace and freedom – these two are interlinked. And it has to be the goal of security policy to protect them.' Peace and freedom. This is what Ukraine is fighting for today. We must honour their sacrifice with our quest for an independent Europe. And it will always remain Europe's purpose. Our Union's raison d'être.

Long live Europe.