A globalista sajtó korszakalkotó kinyilatkoztatásként ünnepli Mark Carney kanadai miniszterelnök beszédét. Ez azért különös, mert ami ismétlődően feltűnik Carney davosi beszédében, az éppen a „szuverenitás”, az általuk egyik leginkább megvetett, gyűlölt kifejezés. Valójában ez az a fogalom, ami köré rendeződik az üzenet, ami a lényeget hordozza, ez a beszéd gerince.

Első, felületes hallásra úgy tűnhet, hogy mindaz, amiről ez az ember most beszél, az azonos a magyar kormány több mint egy évtizede képviselt szuverenista álláspontjával. Mintha végre, sok év után a Carney mögött álló, őt magasba emelő nyugati elit is megértette volna: szükség van a nemzetállamok önrendelkezésére, a nemzetek közötti szabad, nyomásgyakorló hálózatok által szabott korlátoktól mentes párbeszédre, természetes együttműködésre, mintha szerintük jogunk lenne arra, hogy olyan országban, úgy és azokkal éljünk, akikkel mi jónak látjuk.

Ebben a beszédben ennek éppen az ellenkezőjét jelenti minden.

Amit Carney „szuverenitás” alatt ért, az a következő: ők, a globalista elit, a régi világrend kiszolgálói és kedvezményezettjei ádáz módon mindent meg fognak tenni azért, hogy átmentsék hatalmukat, megtartsák pozícióikat.

A nyugati elit nem a nemzetek szuverenitását félti, hanem a saját „szuverenitását”, a saját kiváltságait, és ezért küld harcba mindenkit.

Az pedig már egyáltalán nem számít nekik, hogy milyen árat kell fizetnie ezért az állampolgároknak.

Ők mindent el fognak követni – bármekkora őrültség legyen is –, hogy mindaz, ami a halványuló hegemóniájukat még kifejezi, megmaradjon: a harmadik világból tömegesen beáramló migráció, az európai népességcsere, az LMBTQ-propaganda térnyerése, az új generációk mesterséges identitásvesztése és a számukra nagy üzletet jelentő háború Oroszországgal. Az új ellenséget is megnevezték már, az egykori szövetségest: az Amerikai Egyesült Államokat.

Ez az egykor Amerika vállai mögül hangoskodó elit magára maradt, már nem vigyáz rá senki, sarokba szorították. Most pedig az országaik megmaradt erőforrásait, erejét is elégetnék azért, hogy még néhány évig hatalmon maradjanak.

Ez a végjáték, aminek ők mindenképpen a vesztesei lesznek, rajtunk az múlik, hogy velük bukunk vagy túléljük őket.
*
The globalist press is celebrating Canadian Prime Minister Mark Carney’s speech as a landmark declaration. This is all the more striking because one of the recurring themes in Carney’s Davos address is precisely “sovereignty” – one of the terms they despise and detest the most. In reality, this is the very concept around which the message is organised; it carries the core meaning and forms the backbone of the speech.

At first, on a superficial hearing, it may seem that everything this man is talking about is identical to the sovereignist position that the Hungarian government has been advocating for more than a decade. As if, after many years, the Western elite that stands behind Carney and elevates him had finally come to understand that there is a need for the self-determination of nation states, for free dialogue among nations unencumbered by the constraints imposed by pressure networks, and for natural cooperation – as if they now believed we have the right to live in the kind of country we choose, in the way we choose, and with those we choose.

In this speech, however, everything means exactly the opposite.

What Carney understands by “sovereignty” is this: they – the globalist elite, the servants and beneficiaries of the old world order – will do everything in their power, with relentless determination, to preserve their authority and maintain their positions.

The Western elite is not concerned about the sovereignty of nations, but its own “sovereignty”, its own privileges, and it is for this reason that it is sending everyone into battle.

And they do not care at all what price citizens have to pay for this.

They will go to any lengths – no matter how insane – to preserve whatever still expresses their fading hegemony: mass migration from the Third World, demographic replacement in Europe, the expansion of LGBTQ propaganda, the manufactured loss of identity among new generations, and the war with Russia, which represents a major business opportunity for them. They have already named a new enemy as well — their former ally: the United States of America.

This elite, which once made its noise from behind America’s shoulders, now stands alone. No one is watching over it anymore; it has been cornered. And now it would burn through what remains of its countries’ resources and strength just to cling to power for a few more years.

This is the endgame. They will inevitably be the losers – and it is up to us whether we fall with them or survive them.