Az Átlátszó működése sérti a jó hírnevét

A Fővárosi Törvényszék első fokon megállapította, hogy az Átlátszó jó hírnevére káros, hogy a nyilvánosság előtt is kiderült: hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytatnak, és külföldről finanszírozzák őket. A helyzet azonban az, hogy ezek tények. Nem a Hivatal, hanem maga az Átlátszó sérti a hírnevét azzal, ahogy működik.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal fenntartja minden, a honlapján közzétett jelentése alapján korábban tett megállapítását. A vizsgálati jelentésből világosan kiderül, hogy az Átlátszó egy külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezet, amely sajtóterméknek álcázza magát. Finanszírozása döntő része külföldről, ezen belül legnagyobb mértékben a Soros Györgyhöz köthető pénzosztó szervezetektől érkezik.

Az Átlátszó szisztematikusan visszaél a közérdekű adatokkal. Több mint 9000 dokumentumot töltött fel a hálózat amerikai központjának szerverére, és ezzel lehetőséget ad külföldi befolyásolási kísérleteknek. Rendszeresen részt vesz uniós koncepciós eljárások megalapozásában, melyek célja Magyarország mozgásterének csökkentése, az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolása.

Az Átlátszó külföldről finanszírozott tevékenysége sérti Magyarország érdekeit, és veszélyezteti nemzeti szuverenitásunkat.

Orbán Viktor csütörtökön bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a munkaadók és a munkavállalók között, így jövőre a minimálbér 11 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal…

Ez már egy tendencia a balos közvélemény formáló, aktivista kutató cégeknél: ahogy közeledik a választás, úgy zárul az olló. A motiváció nyilvánvaló: meg akarnak valamit menteni a már így is erősen…

Nem lassít!
Fél nap alatt 50 ezren csatlakoztak Orbán Viktor hírcsatornájához.

Továbbra is infláció felett emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum

2026-ban a minimálbér 11 százalékkal, a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik. Ezzel a két számjegyű növekedéssel a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média