Brüsszel és a Soros-birodalom egyik fő pénzosztóját is indítaná Péter Magyar a jövő évi választáson.

A Tisza Párt a héten jelentette be, hogy képviselőjelöltnek szánja Farády Zoltánt Jász-Nagykun-Szolnok megye 02. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Farády az Ökotárs Alapítvány kuratóriumának tagja, vagyis vezető pozícióban van a külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló hálózat egyik legfontosabb hazai elosztóközpontjában.

🕵️‍️ A Szuverenitásvédelmi Hivatal egy évvel ezelőtti jelentésében feltárta, hogy az Ökotárs 1994 óta lát el pénzelosztó és hálózatépítési feladatokat olyan külföldi finanszírozók számára, mint a Soros György alapítványai, a Ford Foundation, vagy épp a Rockefeller Foundation.

Az elmúlt években az Ökotárs osztotta szét – döntő részben nem civil, hanem politikai nyomásgyakorló szervezetek között – az Európai Bizottság CERV nevű programjából származó forrásokat, valamint őket bízta meg a David Pressman-féle amerikai nagykövetség hazai propagandalapoknak szánt pénzek kiosztásával.

️ Az Ökotárs és a rajta keresztül külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló hálózat, így a szervezet bármely vezetőjének képviselővé választása egyértelműen súlyos fenyegetést jelent Magyarország szuverenitására.

„Van másik” külföldi pénzforrás, amiből a Telex.hujátszhatja a függetlent! A propagandalap finanszírozói között feltűnik a progresszív amerikai mélyállam nemzetközi médiamanipulációs gépezetének…

Teljes káosz a jelöltek körül, dühös kommentek - a 444 mentegeti Magyar Pétert
Eltévedt Magyar Péter egyik jelöltje, de gyorsan kijavították a hibát. Magyar Péter ma is jobban teljesít - írja a 444, de ez amúgy nem propaganda. Noár megint dekrindzs, fuu, hallod, de von der…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média