1956-ban egy birodalom lánctalpakon, vöröskatonákkal taposta agyon a magyar szuverenitást.

A Szovjetunió urai azonban tudták, hogy pusztán szuronyokkal a magyar népet nem lehet elnyomni.

Kevés lenne az ide.

Tudták, hogy magyart kell küldeni a magyar ellen.

Ezért megtalálták, kiválogatták azokat, akik kiszolgálják a birodalom céljait, akik nem féltek összekoszolni a kezüket, akik magyarként jobban gyűlölték Magyarországot, mint maguk a szovjetek.

A birodalom mindig megtalálja a maga tartótisztjeit. Ma már nehezebb őket megismerni. Nincs rajtuk pufajka, nincs a kezükben davajgitár.

A stílusuk változott, de a lényegük nem.

Gyűlölnek minket, gyűlölik Magyarországot, és boldogok, hogy megtehetik azt, amit a birodalom mélyéről parancsba adnak nekik.

Ők azok, akik behívják, akik levezénylik a Magyarország elleni támadásokat, ismerik az érzékeny pontokat, ismerik a magyar nemzet anatómiáját, ők mutatják meg a gazdáiknak, hová kell ütni, hogy tényleg fájjon, és akkor fájjon, amikor kell.

Ők a mai birodalom slimfit pufajkásai.

Tudjuk, hogy mi a magyarok érdeke, és nem feledjük, aki ez ellen vonul.

Dicsőség Magyarországnak!