Tanulmánybemutató: 2025.09.30.
Részletek a kommentek között.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma vádat emelt James Comey, az FBI korábbi igazgatója ellen csütörtökön. Comeyt hamis tanúzással és egy kongresszusi vizsgálat akadályozásával vádolják.
Comey volt az egyik kulcsfigurája annak a dezinformációs kampánynak, mely azt állította, hogy Donald Trump kampányát külföldről, Moszkvából segítették, és Oroszország beavatkozott volna az amerikai választásokba. Így besározva az amerikai elnököt.
Azóta kiderült, hogy a vádakból semmi sem igaz és egy összehangolt dezinformációs kampány zajlott Trump ellen. Magyarországon ugyanez a hálózat, ugyanezen hazug vádakat fogalmazza meg évek óta bizonyítékok nélkül.
A hazugságokat terjesztő erők a nemzetállamok feladásában keresik a jövőt – mi tudjuk, hogy a jövőt csak a szuverén nemzetek tarthatják meg.
A nyugati világban szerencsére ma is vannak erők, amelyek célja, hogy erőssé tegyék nemzetüket. Akik viszont ez ellen dolgoznak, azok számára nincs túl nagy hazugság, ha a cél a nemzet meggyengítése.
Előbb-utóbb azonban mindenki felelni fog azért, amit tett – Amerikában éppúgy, mint Magyarországon.
(Fotó: MTI/ MTVA/ Jim Lo Scalzo)
/posztok.hu




Végre oda került az Antifa, ahová való – a terrorszervezetek listájára.
A szélsőbaloldali szervezet felelős azért, hogy 2023-ban Budapest utcáin civileket vertek félholtra, gyáva módon, csoportosan…