Ennyi. Megint a kormány oldja meg, amit Kamu Geri tönkrevág.

Tarlós István bevezette, Karácsony megszüntette, a kormány segít a budapestieknek

A BKV hosszas titkolózás után a múlt héten ismerte be, hogy idén nem indítják el a menetrendszerű dunai hajóközlekedést. Ezt a gyerekes családok, fiatalok, a fővárosba látogató turisták által kedvelt szolgáltatást 2012 óta a hét minden napján igénybe lehetett venni, hétköznapokon akár BKV bérlettel, vagy menetjeggyel is. Egy európai főváros, mely ilyen adottságokkal rendelkezik, nem engedheti meg magának, hogy ne használja ki a viziközlekedés előnyeit, nem hagyhatja lakóit és az ide érkező vendégeit ilyen szolgáltatás nélkül.

Hogy Magyarország fővárosa ne essen ilyen szégyenbe, a kormány sietett Budapest segítségére.

Az állami hajózási cég a saját hajóival, a saját kikötőin, a saját személyzetével és a cég költségén dunai körjáratot indít.

A főváros ebben úgy vesz részt, mint ahogy a főpolgármester általában: Facebook posztokat oszt meg.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye