Azoknak a félnótásoknak, akik még annak is képesek örülni, hogy milliárdokat költ a kormány a pénzünkből ún. “okosmérőkre”, hadd magyarázzak el valamit.

A szociális ellátás (értsd: a rezsivédett ár) profilos elszámolásának leváltását teszi majd lehetővé az idősoros elszámolást jelentő “okosmérő”. Ennek az okosságnak annyi és csak annyi lesz ránk nézve a valódi hatása, hogy az adókkal, rendszerhasználattal, mindennel együtt, zusammen Európa-szerte legalacsonyabb lakossági villanyár helyett majd szépen, lépcsőzetesen a tőzsdei villanyárat kezdjük el fizetni. Azt a tőzsdei, spekulatív villanyárat, ami az elhibázott zöldpolitika, az egyre több nap- meg szélkapacitás eredményeképpen épp a fogyasztási csúcsaink idején extrém magas, miközben hiába van akár saját napelemünk, az viszont nap közben nulla forintot fog érni vagy épp negatív árat.

Ennek aztán tényleg érdemes örülni, kedves pszichózisos-delíriumos “polgártársak”.

( Az energiajogász)

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye