️Drámai képet mutatnak a földek a tegnapi jégverés után!

Ez a fotó például Bács-Kiskun vármegyében készült! A helyi gazdáktól származó információk szerint NEM MŰKÖDÖTT a jégkármérséklő rendszer.

️ Ahogy tegnap is írtam már: Bóna Szabolcs, a Tisza-kormány agrárminisztere két hete jelentette ki, hogy felülvizsgálják a 2018 óta létező védelmi rendszer működését, illetve szakmai felügyeletét.

A rendszert működtető agrárkamara pedig június elején azt közölte, hogy csak a kiemelten veszélyes időjárási helyzetekben indítják be a rendszert, mert az új kormánnyal nem tudtak megállapodni a finanszírozásról.

☝️A 2018(!) óta létező jégkármérséklő rendszer feladata éppen az, hogy csökkentse a nagy méretű jég által okozott mezőgazdasági és egyéb károk kialakulásának esélyét. De ehhez be kell indítani a talajgenerátorokat!

️Kérdés:
-Valóban nem indították be a jégkármérséklő rendszert Bács-Kiskunban? És az ország más részein?

-Ha valóban nem működött a rendszer, ez összefüggésben van Bóna Szabolcs május végi kijelentésével és a finanszírozási nehézségekkel?

-Számíthatnak segítségre a károsultak?

(Németh Balázs)

Az Európai Unió azonnali lépéseket vár az Egyesült Államok és Irán között létrejött megállapodás után. Ursula von der Leyen szerint a Hormuzi-szoros újranyitása kulcsfontosságú a globális gazdaság és…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye