Júliusban a kormány a háborús infláció miatt rendkívüli nyugdíjemeléssel segíti az időseket!
🙏🇭

A sport több, mint testmozgás vagy verseny: életforma és érték. Az olimpia pedig több, mint sportesemény: álom. Szeretném, ha egy budapesti olimpia sok magyar olyan közös álma lenne, amely egyszer…

🤝🇭🇺Magyarország határozott nemet mondott a globális minimumadóra - ezért pedig számos amerikai politikus és szakértő elismerését érdemelte ki.

Grover Norquist, a legbefolyásosabb republikánus…

A vajdasági származású Szabó Szebasztián gondolatai arról, hogy milyen érzés a magyar szurkolók előtt úszni Budapesten.
Szebasztiánnak ez lesz az első VB-je, mióta magyar színekben versenyez.

🤝Megígértük, megcsináltuk!

Újra indul menetrendszerinti hajójárat a balatonakali kikötőből!

Emlékszem, 2020-ban nagyon sok egyeztetés és érvelés után sikerült elérnünk, hogy a BAHART kikötő a helyi…

Vonattal a Balatonra? Egyszerűbb, mint valaha! Sűrűbb menetrend, kényelmes kocsik az ország minden pontjáról, akár már éjszaka is.

Joe Biden elnöki rendelettel garantálja, hogy kiskorúakon is elvégezhessenek nemi átalakító műtéteket.

Ebből is látszik, hogy a gyermekvédelem kérdése nem lefutott ügy.
Biztosak lehetünk benne, hogy a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média