Köszönet Képviselő úr hathatós közvetítéséért, közreműködéséért, az ügy megoldását segítő munkájáért!

Felfüggesztik a pusztavámi Cicahomok-bánya rekultivációját!
A környezetvédelmi hatóság észlelőkutak létesítését írja elő.
Fenntartható Fejlődés Bizottság - Budapest - Országház

Kedd délután Lantos Csaba miniszter éves meghallgatásán többek között a pusztavámi - egykoron külfejtésként működő - Cicahomok-bánya rekultivációjával kapcsolatban előterjesztettem Tatabánya és Tata önkormányzatainak állásfoglalását is!

Az elmúlt hónapokban a helyi lakosság és a civilszervezetek részéről is felmerült annak a kérdése, hogy a roncsolt terület rekultivációja a környezetvédelmi szabályok betartása mellett történik-e.

A kérdést - miután az érintett terület az Által-ér vízgyűjtő területén helyezkedik el - Tatabánya és Tata önkormányzati testületei is napirendjükre tűzték. Magam augusztus végén hívtam fel a választókerületbe látogató dr. Raisz Anikó államtitkár figyelmét a vitatott kérdésre és a mögöttünk hagyott negyedév során több szakmai egyeztetésre is sor került.

A miniszteri meghallgatás során mindezeket összefoglalva erősítettem meg közösségeink kérését, miszerint a hatóság rendelje el az érintett területen észlelőkutak létesítését és az ott képződő idősoros adatok figyelembe vétele mellett szülessen meg a döntés a rekultiváció folytathatóságáról, addig pedig függesszék fel a rekultivációs folyamatot, beleértve ebbe a fedőanyagok beszállítását is.

A miniszter válaszában egyetértéséről biztosított és ennek megfelelően jár el az általa irányított szakminisztérium, melynek hatáskörébe tartoznak a környezetvédelmi kérdések is.

Lázadás vagy színjáték?

Bár még messze a következő többéves pénzügyi keretterv hatályba lépésének időpontja, a Bizottság nyilvánosságra hozott első tervezetéről az uniós intézmények és a tagállamok már…

Brüsszel újabb veszélyes ötlettel állt elő.
Az Európai Parlament szakbizottsága odáig ment, hogy 2026. január 1-től teljesen betiltaná az orosz olaj- és gázimportot. Egy olyan döntést erőltetnének át,…

3700 milliárd forintos adóbeszedés a vállalkozásoktól – újabb részletek derültek ki a Tisza-féle megszorítócsomagról!

A családok mellett a vállalkozásokat is drasztikusan meg akarják adóztatni:

a 9%-…

️ Orbán Viktor és Donald Trump megállapodása, amely szerint Magyarországra nem vonatkoznak az amerikai energiaszankciók, ettől a katasztrófától mentette meg a magyar embereket:

Egy nap alatt omlott…

Gulyás Gergely, Kormányinfó:
Az Otthon Start Program iránt továbbra is óriási az érdeklődés! 10 ezerhez közelít az elbírált és folyósított hitelek száma. Magyarországon 10 lakásvásárlásból 4 otthon…

Az országgyűlés jövő héten meghozhatja a 14. havi nyugdíj bevezetéssel kapcsolatos jogszabályokat. Az első részét együtt folyósítják majd jövő év elején 13. havi nyugdíjjal - mondta Gulyás Gergely a…

🤝A közösségünk ereje mindig lendületet ad a munka folytatásához. Nagyon hálás vagyok, amiért találkozhattunk, nagyon fontos kérdéseket, problémákat vetettetek fel a Hegyvidékkel kapcsolatosan.
👉A…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média