A Fővárosi Törvényszék kimondta: hazudott a hvg.
Hvg, milyen emberek vagytok ti?
Ezt a kérdést tettem fel október elején, amikor a hvg egy “informátorra” hivatkozva azt hazudta, hogy akinek nem volt protekciója, azt a Külügyminisztérium nem evakuálta Izraelből a Hamász terrortámadása után, és az “informátor” is csak egy ismerős protekciójának köszönhetően fért fel a kimenekítő repülőre. Azt írtam, hogy amikor emberéletről van szó, akkor kellene lennie egy határnak, de a hvg ilyenkor is aljas, hazug módon támadja a mentést végzőket.
Most a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a hvg hazudott, és kötelezte a hvg-t az alábbiak közlésére:
“Ezzel szemben a valóság az, hogy az Ádám keresztnevű férfi és családja 2023. október 8-án 17 óra 02 perckor lépett kapcsolatba a nagykövetséggel. A konzulátus 19 óra 23 perckor emailben arról tájékoztatta, hogy 03 óra 00 perckor egy újabb kimenekítő repülőjáratot indítanak Budapestre a Ben Gurion repülőtérről és ezt a férfi és családja igénybe vehetik.
Ismerősük 21 óra 09 perckor kereste meg a konzulátust, de ekkor már a család több üzenetet is váltott a konzulátus munkatársaival, kimenekítésük megszervezése folyamatban volt. Végül mindössze hét órával az első kapcsolatfelvétel után - konzulátusi segítséggel - 00 óra 13 perckor hagyták el Izraelt a második kimenekítő járattal, miközben a harmadik kimenekítő járatra is regisztrálva voltak.”
Tehát a hvg hazudik. Soha ne felejtsük el: az ég kék, a fű zöld, a dollárbaloldal hazudik.
Aki ilyen aljas hazugságra képes, az soha ne merjen senkit, senkit kioktatni tisztességből, sajtószabadságból, korrektségből!
Persze nincs illúzióm.
Mindenki azt csinálja, amit fontosnak gondol. Mi védjük a magyar érdeket, és mentjük a magyar embereket, ha kell. Ők meg eközben támadnak bennünket. Nekünk ilyen dollárbaloldal és dollármédia jutott. De még így sem kell aggódniuk, ha legközelebb külföldön bajba kerülnek. Mi nemcsak a tisztességes magyarokat mentjük ki és hozzuk haza, hanem őket is.