NYERNI️
Nyerni, az egy képesség.
Életem első 30 éve úgy telt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem rendelkezett ezzel a képességgel. Persze, időnként nyertünk, de alapvetően nem volt meg a győzelem képessége.
Úgy éreztem, hogy a meccsek jelentős részét már a kezdő sípszó előtt, a játékoskijáróban – félve az ellenféltől – elvesztettük.
Irigykedve és csodálkozva hallgattam a tőlem bő egy 10-essel idősebb barátom elbeszélését arról, hogy nem is olyan régen még az volt a rend, hogy itthon a világ összes csapata ellen mi voltunk az esélyesek, és idegenben is volt sanszunk bőven.
Aztán jött ez a 30 év…
Két jó emlékem van, a Fradi 1995-ös BL-szereplése plusz a Newcastle legyőzése itthon, valamint az, hogy a válogatott barátságos meccsen legyőzte a világbajnok olaszokat. Ennyi.
Akárhogy is, mindig hittem, bíztam benne, hogy ez nem maradhat örökre így.
A szerbek ellen nyerni annak ellenére, hogy a második félidőben sok nagy helyzetük volt, ez a győzelem képessége.
Bár az ellenfélnek sok helyzete van, nem megijedni, sőt, ziccereket kialakítani, ez a győzelem képessége.
Bevallom, eleinte nem rajongtam Szoboszlai Dominikért, túl nyeglének tartottam.
Le a kalappal előtte, szépen belenőtt a csapatkapitányi szerepbe.
De a legjobban az tetszett, hogy amikor Liverpoolba igazolt, bár nem mondta, de látszott az arcán, hogy magasról tesz arra milyen remek játékosok vannak ott. Látszott az arcán, hogy majd én jobb leszek, és játszani fogok. És így is lett. Ez a győzelem képessége.
Rajongok azért az érzésért, amely manapság elfog a meccsek előtt.
A magyar válogatott tud nyerni.
Tudunk nyerni.
Élvezzük!
És nyerjünk újra️